Mérlegeltünk a vadászmúzeumban

Az új évben már közhasznú egyesületként folytatja tevékenységét a Vadon. Bár ez még csak elméletileg jelent előnyt, hosszú távon feljogosítja a szervezetet arra, hogy állami pénzből is fejlődhessen.

Bodor Tünde

2019. január 14., 00:252019. január 14., 00:25

Már nem csak papíron létezik, hanem előrehaladott állapotban van a Benedekmezőn felépített fedett lovarda – a Csíkszentsimonban felépített, Köllő Miklós építész által tervezett építmény hasonmása –, amely azt a célt szolgálja, hogy ott négy évszakos tevékenység folyhasson. Éppen ebből a munkából citáltuk haza Demeter Jánost, hogy a múlt év örökségét leltározzuk.

Kiderült, sikerült megoldani számos olyan gondot, amelyek a tavalyi évben meggyűjtötték a vezetőség baját. A vadászmúzeum alagsorából ugyanis az eddig rendelkezésükre álló eszközökkel nem tudták a nagy esőzésekkor befolyt vizet kiszivattyúzni, most korszerűsítették a csatornarendszert. A mozgáskorlátozottaknak beszerelt lifthez hónapok óta nem lehet beszerezni egy alkatrészt, most ez okoz bosszúságot. Viszont sikerült az utcafronton levő ablakokat UV-szűrő hatású fóliával ellátni, így a preparátumoknak szükséges mikroklíma már biztosítva van. A mennyezeti világítás helyett komplex, állítható helyi fények fokozzák a látványélményt, a rendszeres fotókiállításoknál ez különösen számít.

Alkalmazkodva az igényekhez, felszámolták a medve életét bemutató termet a múzeumban, annak helyére a „híres vadászok” költöztek be. A gyermekek jelentik a legfőbb célcsoportot – sokszor a felnőtteket ők maguk húzzák be kézen fogva, főleg az állatsimogató-terembe. „Ezt szeretnénk átrendezni és bővíteni idén, csak sajnos a kevés székelyföldi preparátor igen foglalt, és pénzesebb megrendeléseket részesítenek előnyben” – mondta az elnök.

Szép terveket sorolt még Demeter János. Ezek között szerepel az eddigi fenntartók (Szentgyörgy, Árkos és Réty polgármesteri hivatalai) mellett más önkormányzatokkal kötött partnerségi szerződés, mely több rendezvény számára nyitna pályát: egy természettudományos, interaktív, a Csodák Palotájához hasonló élményközpont létesítése, valamint a múzeum bővítése egy új épülettel vagy épületszárnnyal az épület mögötti telken – ezek azonban inkább távlati elképzelések. Könnyebben megvalósítható a Transnatura természetfotó-pályázat mellett egy természetfilm-fesztivál megrendezése a magyarországi Filmdzsungel vállalkozással együttműködve, és feltehetően már a közeljövőben élményt fog nyújtani az a vadkamera, amelyet a Bethlen Gábor Alaptól decemberben elnyert 350 ezer forintos támogatásból még a madarak érkezése előtt, tavasszal szerelnek fel egy igen különleges élőhelyen, a bibarcfalvi gémtelepen, amely meglepő módon millenniumi erdő fáinak tetején honol, és nem egy vizes mocsaras lápban, ahogy azt feltételezné az ember.

Az új épülettől eltekintve, melyhez a pénzen kívül is sok minden kell – például a szentgyörgyi városközpont rendezése –, a legnagyobb terv azonban egy székely imázsfilm elkészítése Vad Székelyföld címmel. Ehhez elsősorban egy jó forgatókönyv kell, aztán a stáb: filmesek, rendezők, helyi vadőrök és persze pénz is – de a beszélgetőtárs azzal kecsegtet, az kikerül. Elhisszük, ha mondja, nekünk marad a szurkolás a megvalósításhoz és a várakozás…

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés