Az elmúlt héten 90.963 légúti fertőzést jegyeztek országszerte, ez 21,3%-kal több, mint amire számított az egészségügyi minisztérium.
A Pro Románia párt színeiben indul a május 26-i európai parlamenti választásokon - jelentette be csütörtökön Corina Creţu.
A Lia Olguţa Vasilescu fejlesztési és Mircea Drăghici szállításügyi miniszteri kinevezésére vonatkozó javaslatok továbbra sem tesznek eleget a törvényi feltételeknek, ezért nem tudja jóváhagyni ezeket.
A csütörtöki tárgyalásokat követően felhagytak a sztrájkkal az Olténiai Energetikai Komplexum (CEO) bányászai - közölte az energiaügyi minisztérium.
Szervizdíjat vezethetnek be Romániában a vendéglátó-ipari cégek kezdeményezésére, a vendéglői számlához hozzáadott bevételt viszont adóztatnák.
A katolikus egyházfő szabadtéri szentmisét is tart majd a gyermeknapon háromnapos romániai látogatása során.
Birtalan Csanád marketingszakember néhány éve tért haza családjával az Egyesült Arab Emírségekből. Tapasztalatairól és hazatérésének okairól faggattuk.
Erdély egyetlen, Kézdivásárhelyen található Kratochvil Károly-mellszobrára kerültek az emlékezet koszorúi tegnap.
Január 19-én, szombaton Barót önkormányzata harmadik alkalommal szervez jégkarnevált, ezúttal ismét a városi jégpályán, miután a legelsőt, tavalyelőtt még a Keleti-tó jegén tartották.
Olvasónk azt kifogásolta, hogy korán reggel több sepsiszentgyörgyi polgárt, közöttük idős személyt is megbírságoltak, mivel nem takarították el kapujuk elől a havat idejében.
Elkezdődött a szezonvégi árleszállítások időszaka. A kereskedőknek előzetesen be kellett jelenteni az engedményeket, ezen szabály megsértésért súlyos büntetést róhatnak ki.

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ismereteink szerint elsőként Bodor János volt mikós, később nagyenyedi diák Utam című munkájában találunk adatokat már az 1860-as évekből a Református Tanodában folyó testnevelésről, sportjátékokról.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
Ez a félig publicisztikai, félig szépirodalmi műfaj a Székely Hírmondó napilapban vert gyökeret
A Piros csoportban az 5., míg a Sárga színnel jelöltben a 4. forduló van terítéken a hétvégén a női kosárlabda Nemzeti Ligában.
Meglepetésre 30–30-as döntetlent játszott Egyiptom ellen a D csoportban, de középdöntőbe jutott a magyar férfi kézilabda-válogatott a német–dán közös rendezésű világbajnokságon.
Komoly ellenlábas jutott a Sepsi OSK-nak a labdarúgó Román-kupa negyeddöntőjében, a tegnapi sorsoláson ugyanis kiderült, Kolozsváron át vezet az út az elődöntőbe.
Egyedi ötletet valósított meg a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház. Egy roncsnak szánt autóbuszból alakítottak ki mobil könyvtárat az intézmény előtt.