Pörgős életből a szentgyörgyi pesszimizmusba

– Mit jelent számodra ez az oldal, miért csatlakoztál a kezdeményezéshez?

– A sepsinet alapjául szolgáló YOUMIG-hálózattal négy évvel ezelőtt kerültem kapcsolatba, amikor hazaköltöztünk külföldről. Egy hosszabb szociológiai interjú kapcsán kerültem bele, ami a külföldi munkáról és hazatérésről szólt. Végigbeszéltük az okokat, hogy miért mentem el és miért tértem haza. A következő lépés maga a projekt volt, az önkormányzat keresett fel egy kerekasztal-megbeszélésre, és akkor fogalmazódott meg a sepsinet ötlete, ami egy korábbi aktivitás felelevenítése volt. 2013-ban már egyszer elindult egy közösségiháló kezdeményezés, de ez nem működött, a mostani viszont tömörebb és kidolgozottabb, célja pedig, hogy a külföldön élő fiatalokat arra ösztönözze, hogy hazaköltözzenek.

– Te mivel foglalkozol, hol éltél huzamosabb ideig és milyen volt elmenni Sepsiszentgyörgyről?

– Mintegy tíz évet éltem távol Sepsiszentgyörgytől, hat évet Kolozsváron, ahol egyetemista voltam és négy évet az emírségekben. Bár jogot végeztem, értékesítéssel foglalkozom, marketing tanácsadással, üzletfejlesztéssel. Dubajba 2011-ben költöztünk ki a párommal, előzőleg csak nyaralni voltunk ott, de nagyon tetszett az ország, megfogott, hogy mennyire fejlett és nyitott a térség. Hivatalosan mentünk dolgozni, ott minden így működik, a cégek adják a munkavállalási vízumot és jogszerűen járnak el. A feleségem marketinggel foglalkozott, én pedig értékesítéssel egy nagy helyi vállalatnál.

– Mi a legfőbb életviteli különbség Dubaj és Románia között?

– A beilleszkedéssel nem voltak problémáink, viszont a munka nehezebb és stresszesebb, mint amit itthon tapasztaltunk. Nagyon teljesítményorientált ország, ott tényleg működik, hogy ha nem felelsz meg, azonnal találnak száz másik személyt a helyedre. Nagy a fluktuáció, meg kell felelni, viszont a legtöbben 5-10 évre terveznek. Amit kiemelnék, hogy a napunk nagy része munkával telt, 10-12 órát dolgoztunk és utaztunk munkahelyről haza és fordítva. Ami az életviteli különbséget illeti, talán az volt a legszembetűnőbb, hogy míg itthon ünnepekkor járnak étterembe az emberek, Dubajban ez pont fordítva történik. Estéről estére megtelnek a vendéglátóipari egységek, kijárnak a családok, barátok, ünnepekkor viszont otthon vannak, bezárkóznak. Különbség az is, hogy jobban keresnek, magasabb az életszínvonal, viszont a társadalmi berendezkedés olyan, hogy sokkal többet is költenek, mint mi, európaiak.

– Ért-e valamilyen megkülönböztetés amiatt, hogy európaiak, romániaiak vagytok?

– Nekünk elsősorban az tetszett az országban, hogy van az ott élőkben egy pozitív diszkrimináció az európaiak felé, és nem tesznek különbséget a kelet-európai és a nyugatiak között. Semmi negatív kritika nem ért minket, sem emberileg, sem bérezésben, sem kulturálisan. Azt megemlíteném, hogy a dubajiak sokkal jobban szeretik a románokat, mint a magyarokat, jobb az államközti politikai kapcsolat. A legélesebb példa erre az, hogy a román jogosítványomat elismerték és azzal egyenértékű dokumentumot adtak, amely húsz évre szól, míg a magyaroknak vizsgázniuk kell, és úgy juthatnak az országban érvényes jogosítványhoz.

– Hogy bírtátok a klímaváltozást ?

– Novemberben költöztük, ott akkor olyan idő van, mint itt az enyhébb nyári napokon. Nyáron ott akár 40 Celsius fok is lehet, ami párás levegővel megemeli a hőérzetet, és akár 50 fokot is érezhetünk. Első évben nagyon nehéz volt, igyekeztünk a legmelegebb időszakban eljönni onnan, viszont sikerült alkalmazkodni, megszokni. Most már évente többször is visszamegyünk, akár nyaralni is, és nem tűnik olyan durvának, mint amikor ott éltünk.

– Hogyan éltétek meg ott az olyan ünnepeket, mint a húsvét vagy karácsony?

– Annak ellenére, hogy muzulmán államról van szó, elég liberálisak és nyitottak. A húsvét annyira nem nagy ünnep, viszont a karácsony igen. Ott is, akárcsak itthon vagy Amerikában, már október végén feldíszítik az üzletek kirakatait, karácsonyfát állítanak és fenyőt is lehet kapni. Igaz, hogy a szóhasználatban nem úgy jelenik meg, hogy karácsonyi ünnepek, hanem téli ünnepek, de megvan a maga varázsa így is. Igazából minden megvan, ami nálunk, sőt kötelező a vállalatoknak szabadnapot adni az alkalmazottaik számára a vallási ünnepekre, bármilyen vallásúak is legyenek.

– Amikor elhagytad Sepsiszentgyörgyöt, mennyire volt tudatos terved arra vonatkozóan, hogy itthon vagy külföldön képzeled el a jövődet?

– Az eredeti tervünk is ez volt, hogy 2-3 évre elmegyünk, majd visszaköltözünk, igaz, akkor még Kolozsvárra akartunk hazajönni. Ez időközben megváltozott, és Sepsiszentgyörgyre esett a választásunk, mivel a csendre, kertes magánházra vágytunk. Nem volt tudatos a kinnmaradásunk, de az biztos volt, hogy hazajövünk, főleg, amikor gyerekünk születik. 2015 júniusában költöztünk haza, és augusztusban született meg a lányunk.

– Milyen tervekkel, célokkal jöttetek haza, és milyen nehézségekbe ütköztetek?

– Inkább az ország bürokratikus rendszerével van problémánk, nem Sepsiszentgyörggyel. A vállalkozás alapításánál nem ment minden gördülékenyen, annak ellenére, hogy hangzatosan hirdetik, hogy segítik a vállalkozókat. Az elmúlt négy évben ez jó irányba változott, viszont van, amin még dolgozni. Ugyanakkor az emberek itt sokkal lehangoltabbak, a vendéglátóipar sem úgy működik, mint külföldön, és ezeken is javítani kellene.

Amikor hazaköltöztünk, folytattuk az értékesítési munkát, ami most már saját vállalkozásunk lett. Üzletfejlesztéssel és marketing tanácsadással foglalkozunk, visszadolgozunk a dubaji ügyfelek felé, de kiterjesztettük az ügyfélkört, és itthon is segítünk a vállalkozásoknak, főleg azoknak, akik Közel-Kelet felé nyitnának.

– Van valamilyen velős útravalód azok számára, akik most mennének el az országból, illetve azoknak, akik hazajönnének?

– Érdemes külföldön tapasztalatot szerezni, ott nagyobb a pörgés, és kint nemcsak tíz év itthoni fizetését lehet megkeresni, hanem tapasztalatát is, ami legalább annyira fontos. Kint nagyobb a felelősség, másképp bánnak a vállalatok a kezdőkkel, teljesítményorientáltak és nem fontos a szakmai tapasztalat, csak a tudás és teljesítés. Az ott szerzett tudást itthon még inkább lehet kamatoztatni, úgyhogy mindenképp hasznos kipróbálni.

A sepsinet kezdeményezőinek ajánlottam, hogy szervezzenek minél több megbeszélést azokkal, akik hazatértek, és azokkal is, akik elmennének külföldre. Az egyik negatív tapasztalat, amikor hazatértem, az a helyi emberek pesszimizmusa volt, és ez nagyon le tudja húzni az ember lelkületét. Dubajban mindenki lendületben van, ötleteik vannak, amiket kipróbálnak, akkor is, ha nem sikerül. Ez a közösség inkubátorként, mentorprogramként is működhetne, és segíthetne azoknak, akik készülnek a hazatérésre.