
Elkezdődött a szezonvégi árleszállítások időszaka. A kereskedőknek előzetesen be kellett jelenteni az engedményeket, ezen szabály megsértésért súlyos büntetést róhatnak ki.
2019. január 18., 00:132019. január 18., 00:13
A törvény értelmében egy évben két árleszállítást vezethetnek be a kereskedők: január 15-e és április 15-e között (az őszi-téli kínálatra), illetve augusztus 1-je és október 31-e között (a tavaszi-nyári kínálatra). Ugyanakkor fontos kitét, hogy az árleszállítás időszakát, illetve az engedmények mértékét előzetesen be kell jelenteni a fogyasztóvédelmi hivatalnál és az önkormányzatnál. Feltétel még, hogy a leárazott termékek ellenértékét legalább harminc nappal előtte ki kell fizetni a forgalmazónak, és az árleszállítás maximum 45 napig tarthat. Azokra, akik elmulasztják bejelenteni ezt az időszakot, 400–2000 lej közötti büntetést is kiróhatnak. A 45 napos időszak túllépéséért akár 20.000 lej is lehet a pénzbírság, valamint a fogyasztóvédelem munkatársai elrendelik az árengedmény megszüntetését.
Sepsiszentgyörgyön több üzletben – főleg ruhaboltokban – alkalmazzák a kedvezményeket, amelyek 15 és 70 százalék között mozognak. A legtöbb helyen, bár téli árleszállításról van szó, a kedvezményes áron kapható ruhák között tavaszi-nyári darabok is akadnak. Ugyanez érvényes a cipőboltok ajánlataira is, a szandálok, esetenként strandcipők olcsóbbak, mint a csizmák vagy bakancsok. A használtruha, outlet jellegű üzletekben a legtöbb helyen 50 százalékos árengedmény van minden ruhadarabra, de az ilyen helyeken hetente tartanak árleszállítást, amit szintén törvény szabályoz.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!