Hétvégén díjazták a The Duke of Edinburgh's International Award személyiségfejlesztő programban résztvevő és azt sikeresen teljesítő Kovászna megyei fiatalokat.
A nemzeti összetartozás operatív programja keretében, amelyet Határtalanul néven ismernek Nagy-Magyarország területén, az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola diákjait fogadták a Székely Mikó Kollégium XI. B. osztályosai.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Törvény tiltja, hogy speciális helyzeteken kívül (például életmentés, sürgősségi esetek), illetve a szükséges engedélyek nélkül motorkerékpárokkal, terepmotorokkal, kvadokkal, terepjárókkal közlekedjünk mezőgazdasági, erdős területeken, így ezeket a járgányokat mindenki a saját felelősségére használhatja az említett területeken.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Egymillió lejes támogatást utalt ki Kovászna Megye Tanácsa, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház működési költségeinek a fedezésére.
Nincs postáshiány Kovászna megyében, viszont folyamatosan alkalmaznak, versenyvizsgák zajlanak a különböző állásokra.
Mint arról már beszámoltunk, múlt pénteken este tűz pusztított Bibarcfalván, egy egyedül élő, 42 éves férfi háza égett ki részlegesen. Annyira tönkrement, hogy újjá kell építeni.
Limuzint ma már bárki, bármilyen eseményre bérelhet úgy, hogy nem kell otthagynia a fél fizetését 1 óra luxus életérzésért. Sőt, a Partylimuzinnál már egy órás rendelés esetén is 1 üveg minőségi, behűtött pezsgővel kedveskednek vendégeiknek.

Kevés sportág kötődik annyira szorosan Csíkszeredához, mint a jégkorong.
Diana Oncioiu, a Dela0.ro elnevezésű független internetes újság munkatársa azt állítja, telefonon megfenyegették, hogy - idézzük - "betörik a fejét, ha továbbra is az ortodox egyház magán üzleti ügyeiről fog írni".
A Libertatea napilap természetes iróniával számol be arról, hogy Jászvásár (Iași) polgármesterének kisfia még egyéves sem volt, amikor ingatlant vásárolt a moldvai város központi övezetében.
Jogszabálytervezetet fogadott el szerdán a képviselőház a vezetői jogosítvány felfüggesztési időtartamának csökkentéséről.
Olyan széles körű a környezet műanyag szennyezettsége, hogy hetente akár egy bankkártyányi, azaz öt gramm műanyagot ehetünk meg – mutatta ki egy tanulmány.
A képviselőház szerdán döntő házként 135 igen, 97 nem szavazattal, 15 tartózkodás mellett elfogadta szerdán azt a törvénytervezetet, amely felhatalmazza a kormányt, hogy a parlamenti vakáció idején egyszerű rendeleteket bocsásson ki.
Havi négyszázról hétszáz lejre emelte szerdán a volt politikai foglyok és a hasonló elbánásban részesülő kategóriák kiegészítő juttatását a képviselőház.
Kelemen arról is tájékoztatott, hogy az RMDSZ javaslatára bekerült a beadvány szövegébe az úzvölgyi katonai temető körül kialakult helyzet és a megyeitanács-elnökök megválasztását módosító sürgősségi kormányrendelet kérdése is.