Hirdetés

Több mint félmillió százévesnél is öregebb ember él a világon

Majdnem megnégyszereződött a százévesnél idősebbek száma a világon az ezredforduló óta - közölte a német statisztikai hivatal.

Hirdetés

Lélekemelő, lélekvidító községnapok

Nagyszabású rendezvény, intenzív ünneplés és szórakozás „fáradalmait” piheni ki Uzon, miután június 21-étől 23-áig gyors egymásutánban követték egymást a községnapok eseményei. Koncertek, fényjátékok, játszótér- és ravatalozó-átadás, továbbá Komárom testvérvárossá fogadása mind részei voltak az ünnepnek. Jutott a szemnek, jutott a szájnak, testnek-léleknek, életnek-halálnak.

Lélekemelő, lélekvidító községnapok
Hirdetés
2019. július 10., szerda

Falugyűlések Uzonban és Szentivánlaborfalván

Május végén Uzonban és Szentivánlaborfalván is falugyűlésre hívta az embereket a polgármesteri hivatal, hogy az aktuális infrastrukturális fejlesztésekről, illetve egyéb felmerülő gondokról beszélgessenek el.

Falugyűlések Uzonban és Szentivánlaborfalván
Hirdetés
2019. július 10., szerda

Ismét megszámoltak

Központosított és aktualizált adatok szerint 2019. június 30-án 18 964 514 volt a választói jegyzéken szereplő román állampolgárok száma, elméletileg ennyien jelentkezhettek volna aznap valamilyen választási szavazáson.

Ismét megszámoltak
Ismét megszámoltak
2019. július 10., szerda

Ismét megszámoltak

2019. július 10., szerda

Johannis a Nemzeti Liberális Párt jelöltjeként indul az elnökválasztáson

Klaus Johannis saját volt pártja, az európai néppárti tagsággal rendelkező, ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltjeként indul a novemberi elnökválasztáson - erősítette meg szerdai sajtóértekezletén az államfő.

Johannis a Nemzeti Liberális Párt jelöltjeként indul az elnökválasztáson
Hirdetés
2019. július 10., szerda

Microsoft: súlyos hiba lépett fel a Windows 10-ben

A Microsoft arról számolt be a Windows 10 felhasználóinak, hogy a KB4501375 legutóbbi frissítése rossz hatással van a távoli hozzáférési kapcsolatkezelőre.

Microsoft: súlyos hiba lépett fel a Windows 10-ben
2019. július 10., szerda

Johannis: az alkotmánymódosító népszavazást az elnökválasztással egy időben kellene megtartani

Az alkotmánymódosító népszavazást az elnökválasztás első vagy második fordulójával egy időben kellene tartani - nyilatkozta szerdán Klaus Johannis államfő.

Johannis: az alkotmánymódosító népszavazást az elnökválasztással egy időben kellene megtartani
Hirdetés
2019. július 10., szerda

Stoppos rabolt ki egy Kovászna megyei férfit

Stoppos rabolt ki egy 57 éves Kovászna megyei férfit szombat este. Az áldozat Bodzafordulóról Buzăuba tartva vett fel autójába egy 49 éves karácsonykői (Piatra Neamț) férfit, aki egy óvatlan pillanatban eltulajdonította pénztárcáját.

Stoppos rabolt ki egy Kovászna megyei férfit
2019. július 10., szerda

Tízezer euróért kelt el egy fürt szőlő Japánban

A szezon első árverésén több mint 1,2 millió jenes (9800 eurós) rekordáron kelt egy fürt vörös szőlő Japánban.

Tízezer euróért kelt el egy fürt szőlő Japánban
2019. július 10., szerda

Felfele módosította a román gazdaság bővülésére vonatkozó prognózisát az Európai Bizottság

4 százalékra felfele módosította szerdán a román gazdaság idei bővülésére vonatkozó prognózisát az Európai Bizottság, amely korábban úgy becsülte, hogy 2019-ben 3,3 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP).

Felfele módosította a román gazdaság bővülésére vonatkozó prognózisát az Európai Bizottság
2019. július 10., szerda

Egy szabadmászó kapaszkodott fel London legmagasabb épületére

A felvételek szerint mindenfajta biztonsági felszerelés nélkül kapaszkodott fel egy férfi hétfő hajnalban London legmagasabb épületére, a csupa üveg The Shard felhőkarcolóra.

Egy szabadmászó kapaszkodott fel London legmagasabb épületére
Hirdetés
Hirdetés
2019. július 10., szerda

Havazott éjszaka a Radnai-havasokban

Keddről szerdára virradóan havazott a Radnai-havasokban - közölte az Agerpres hírügynökséggel Sorin Timiş, Borsa polgármestere.

Havazott éjszaka a Radnai-havasokban
Havazott éjszaka a Radnai-havasokban
2019. július 10., szerda

Havazott éjszaka a Radnai-havasokban

Hirdetés
2019. július 10., szerda

Interneten regisztrálhatnak az elnökválasztásra a külföldön élő román állampolgárok

A külföldön élő román állampolgárok az Állandó Választási Hatóság (AEP) votstrainatate.ro címen elérhető honlapján regisztrálhatnak az államelnök-választásokra.

Interneten regisztrálhatnak az elnökválasztásra a külföldön élő román állampolgárok
2019. július 10., szerda

Strandvizet ivott a gyerek: mikor van ok aggodalomra?

Ha a gyerek nyelt a strandvízből, nem feltétlenül lesz negatív következménye. A dolog a nyelt víz mennyiségének függvénye, illetve annak, milyen kórokozók voltak jelen a vízben.

Strandvizet ivott a gyerek: mikor van ok aggodalomra?
2019. július 10., szerda

12 élő óriáshangyát küldött valaki postán Ausztráliából Kínába

Egy Ausztráliából érkező postai csomagba rejtve 12 élő hangyát és 10 hangyatojást foglalt le a kelet-kínai Santung tartomány Csingtao városának vámhatósága kedden.

12 élő óriáshangyát küldött valaki postán Ausztráliából Kínába
Hirdetés
2019. július 10., szerda

Igazságügyi miniszter: minden intézmény vonja le a következtetéseket a GRECO-jelentés kapcsán

Minden olyan intézmény, amelyet megemlít az Európa Tanács keretében működő korrupcióellenes államcsoport (GRECO) kedden közzétett jelentése, elemezze ki a helyzetet és foganatosítson megfelelő intézkedéseket - jelentette ki Ana Birchall.

Igazságügyi miniszter: minden intézmény vonja le a következtetéseket a GRECO-jelentés kapcsán
2019. július 10., szerda

Hivatalos: rendeleteket bocsájthat ki a kormány a parlamenti szünet idején

Kihirdette kedden Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a kormány a parlamenti vakáció alatt rendeleteket bocsásson ki.

Hivatalos: rendeleteket bocsájthat ki a kormány a parlamenti szünet idején
Hirdetés
2019. július 10., szerda

A bíróságon folytatódik a Hargita és Bákó megye közti határvita

Eredménytelenül végződött a Hargita és Bákó megye határvitájában egyeztetni próbáló vegyes bizottság kedden tartott gyimesbükki ülése.

A bíróságon folytatódik a Hargita és Bákó megye közti határvita
Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés