Az osztrák OMV Petrom olajtársaság közölte, hogy a román jogi környezet továbbra sem teszi lehetővé, hogy a fekete-tengeri földgáz kitermeléséről döntsenek, de jelezték: továbbra is érdekeltek a projektben és tárgyalnak a hatóságokkal.
Parkot alakítanak ki Dobrosloveni községben a múlt héten meggyilkolt 15 éves lány, Alexandra Măceşanu emlékére. A parkot a községi iskola előtt hozzák létre, és helyet kap benne egy mellszobor is, amely Alexandrát ábrázolja.
Az ország 28 megyéjére, valamint a fővárosra adott ki elsőfokú (sárga jelzésű) viharriadót az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A Fekete-tenger partján, partja mentén szállodákkal, szálláshelyekkel, éttermekkel rendelkező vendéglátók társulása másodszor kéri levélben az oktatásügyi minisztériumtól, hogy hosszabbítsák meg a nyári vakációt egy héttel.
A dél-romániai Caracal város peremén történt borzalmas bűncselekmények kapcsán a belügyminisztériumi alkalmazottak egyik szakszervezete azt javasolja, állítsák vissza, hozzák létre ismét a körzeti, kerületi rendőr feladatkört.
Orvosi kivizsgálás végett a jilavai börtönkórházba szállították a két fiatal lány meggyilkolásával gyanúsított Gheorghe Dincát - közölték az ügyben illetékes források.
A francia Angeac-Charente településén talált csont méretét tekintve meghaladja a 180 centimétert. A paleontológusok véleménye szerint a combcsont az egyik legnagyobb méretű, valaha a bolygónkon élt dinoszauruszfaj egy egyedéé.
Egy új kutatás szerint a szélsőségesen meleg napokon a járdák elég forróvá válhatnak ahhoz, hogy másodfokú égési sérüléseket okozzanak – írja a Live Science.
A repülést július 27-én hajtották végre a kelet-kínai Csöcsiang tartomány Töcsing megyéjének egyik repülőteréről – jelentette be kedden a sanghaji székhelyű OXAI repülőgépgyártó vállat, a gép fejlesztője.
A világszervezet ezenkívül 24 ezer, gyerekek ellen elkövetett erőszak és súlyos jogsértés esetét erősítette meg, köztük szexuális erőszakot, iskolák elleni támadásokat és gyerekkatonák toborzását.
Jó irányba halad az úzvölgyi katonatemető ügye, egyre több román állami szerv mondja ki, hogy jogtalanságok, igazságtalanságok történtek - mondta Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke.

Motorok és motorosok százait áldották meg szentelt vízzel vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Nagy a munkaerőhiány az 112-es számra érkező segélyhívásokat fogadó diszpécserszolgálatoknál, jelentette ki Mihai Fifor ügyvivő belügyminiszter.
A Bagossy Brothers Company, a Moby Dick, Király Linda és Király Viktor zenekaros verzióban, a Children of Distance, a yesyes, valamint a helyi zenekarok, Demeter Eli és barátai a Pink Floyd magyarul projekttel, a 4S Street és a Titán zenekar erősítik idén a kézdivásárhelyi városnapok fellépőinek listáját. A nagyszínpados koncertek mellett borudvar, termékvásár, utcazene és gyermekváros is várja az érdeklődőket.
A visszajelzések szerint Kézdivásárhely legcsapnivalóbb szolgáltatását nyújtja a vízművek. Előre be nem jelentett szünetek miatt mérgelődik és háborog a lakosság, a vízrendszer felújítása óta nem fogytak, hanem sokasodtak a problémák.
Klaus Johannis államfő arra kérte kedden a kormányt, hogy augusztus végéig dolgozzon ki intézkedéscsomagot a felelős hatóságok reakcióidejének felgyorsítására.
Ez a félig publicisztikai, félig szépirodalmi műfaj a Székely Hírmondó napilapban vert gyökeret
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
A sepsiszentgyörgyi 1918. december 1. utca 15-ös számú lépcsőházában több lakó is aláírt egy panaszlevelet, amelyben az érintett lakótársulás (Semaforul Nr. 42) az illetékes hatóságokat, ellenőrző szerveket figyelmezteti egy kellemetlen helyzetről, miszerint egy földszinti lakrészben berendezett pizzázóból hevenyészetten kivezetett gőzelszívó cső miatt a szomszédok nem tudnak szellőztetni, az itt kiáradó szagokról nem is beszélve.