Ismét elrendelte a dunai hajóbaleset ügyében a szállodahajó meggyanúsított ukrán kapitányának letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság - közölte a szerdai döntés után a gyanúsított védője, Tóth M. Gábor a bíróság épületében újságírókkal.
Az állami intézményeknek, a politikai erőknek, a civil szervezeteknek és a magánszemélyeknek együttes erővel kell fellépniük a bűnözés ellen - hangoztatta szerda esti sajtóértekezletén Viorica Dăncilă kormányfő.
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) központi szerve veszi át a nyomozást a caracali gyilkosságok ügyében.
A marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem (MOGYE) magyar oktatói szerint beláthatatlan következményekkel jár a magyar tagozat beiskolázási számának csökkentése, hiszen ez további oktatói állások leépítését is jelenti.
A miniszterelnök elmondta, a kormányfő ellenőrző testülete vizsgálatba kezdett a belügyminisztériumban a caracali ügy kapcsán és kijelentette: azok, akik nem végezték el kötelességüket szankciókra számíthatnak.
Különböző könnyítésekkel ösztönzi a román kormány az egymillió lejnél nagyobb adóhátralékok befizetését, az ennél kisebb hátralékoknál pedig elengedik a büntetőkamatokat, ha az adósságot november 30-ig törlesztik.
A román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) nem rendelkezik minden kétséget kizáró bizonyítékkal arról, hogy nincs már életben a dél-romániai Caracal városban múlt héten eltűnt 15 éves lány.
A román tengerparton, illetve annak bizonyos részein is igyekeznek szigorítani az öltözködési szabályokat.
A Román Nemzeti Bank (BNR) vezetőtanácsa július 30-án elfogadta azt a határozatot, amelynek értelmében megkezdik az előkészületeket a 20 lejes bankjegy jövő évi kibocsátására.
Másfél évtizede megfogalmazott óhajuk és igényük megvalósulásaként immár saját zászlójuk és címerük is van a moldvai csángó magyaroknak.
Akár abból is könyv lehetne, hogy mennyi egyeztetés, telefonbeszélgetés, levélváltás kellett ahhoz, hogy gróf Bánffy Miklós Erdély-trilógiája 80 év után román fordításban is megjelenjen.

Motorok és motorosok százait áldották meg szentelt vízzel vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Ismét őrült vállalkozásba kezdett Bagoly Levente. A sepsiszentgyörgyi fiatalember benevezett az egyáltalán nem véletlenül Transcontinetal Race-nek nevezett távolsági kerékpárverseny hetedik kiadására.
Jelentős szervezői-támogatói stáb tájékoztatta a sajtót tegnap a 13. Kerékpáros Körverseny részleteiről, amelyre augusztus 7–10. között kerül sor.
Szerelem, buli, barátságok, ázott sátrak, színes gumicsizmák, szórakozó fiatalok, koncertek, csűr, néptánc, mohito, nedves zsepi, hűtőtáska, nagy tömeg, na meg egy biztos pont. Egy tábor, harminc év.
A nagy életek nemcsak a hódolókat, de a gátlástalan habzsolók szatyrait is töltögetik. A nemes nagyság nemcsak példát, de erőt is ad a jó irányba haladóknak. Ugyanakkor Petőfi Sándor élete és alkotó, lelkesítő tevékenysége bő forrása volt áldásos legendáknak
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Sepsiszentgyörgyön is tüntetést szerveznének a caracali ügy kapcsán azért, hogy a kormány vállalja a felelősséget a gyilkosságok ügyében, és mondjon le. A megmozdulást szülők szervezik gyerekeik biztonságáért.
Felfüggesztették a Nagyborosnyót Bodzafordulóval összekötő 121A megyei út javítását, és egyelőre felbecsülni sem lehet, hogy mikor kerül sor a munkálatok folytatására.