Közírók álláspontja, véleménye sportesemények kapcsán.
Öt kilométer lefutására képessé tenni bárkit, még azt is, aki most 200 méter után is kapkodja a levegőt – ezt a célt tűzte ki az a három fiatal (Magyarosi Orsolya, Birtalan Csanád és Lászlóffy Loránd), aki pályázott a sepsiszentgyörgyi városháza által kihirdetett Comon program keretében, és nyert is a Comon and run kezdeményezéssel.
Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a két önkormányzat ezután kiemelten támogatja a céhes város három legeredményesebb csapatsportágát.
A fotóbiennálék sorát megszakítva szombaton elstartolt a Visor Székelyföldi Fotófesztivál, melyet a Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa hozott tető alá.
Csütörtökön a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban mutatták be Koszta István Trianon árnyékában – Erdély követei Párizsban című könyvét.
Csütörtökön a kézdivásárhelyi Vigadó zsúfolásig telt dísztermében mutatták be Iochom István huszadik, Kézdiszéki kulákok és deportáltak című kötetét. A folytatásban hadiárva-találkozót és fotókiállítást rendeztek.
Ez a félig publicisztikai, félig szépirodalmi műfaj a Székely Hírmondó napilapban vert gyökeret.
Hasznosan telt a hétvége azon nők számára, akik folyamatosan tesznek közösségük és környezetük érdekében.
Ljubljana, Peking, München és Passau után a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Sepsiszentgyörgyre is elhozta tagjai alkotásainak a legjavát.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Szép ünnepségen vette át szombaton a gidófalvi református gyülekezet felújított templomát, illetve a Rómer Flóris-terv keretében restaurált 600 éves freskókat.
Tegnap nagyszabású, egész napos ünnepséget tartottak a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Vasárnap ünnepelt Lécfalva, felavatták a helyi önkormányzat által állíttatott székelykaput a település Várhegy felőli bejáratánál.
A reméltnél is többen, két délután alatt több mint kilencszázan jelezték aláírásukkal, nem szeretnék, ha Sepsiszentgyörgy önkormányzata a Honvéd-kút környékén, egy kiemelt természeti értékű, fás legelőn valósítaná meg a helyi fejlesztési programjába belefoglalt családi kalandparkot.