A nagy futásra készülnek

Öt kilométer lefutására képessé tenni bárkit, még azt is, aki most 200 méter után is kapkodja a levegőt – ezt a célt tűzte ki az a három fiatal (Magyarosi Orsolya, Birtalan Csanád és Lászlóffy Loránd), aki pályázott a sepsiszentgyörgyi városháza által kihirdetett Comon program keretében, és nyert is a Comon and run kezdeményezéssel.

Bodor Tünde

2019. október 14., 00:212019. október 14., 00:21

 Huszasok, harmincasok, negyvenesek és ötvenesek gyülekeztek a friss októberi reggelen az Erzsébet-park felső sétányán, hogy Magyarosi Orsolya iránymutatását követve felkészüljenek az első napi háromszor 5 percnyi futásra. Komoly edzéstervet kaptak kézhez, amely szerint a következő két hétben minden második napon egy-egy perccel meg kell nyújtaniuk a lefutott időtartamot, a közbeeső napokon pedig más típusú testmozgással karbantartaniuk magukat. A program másik négy hetében már két-két perccel növelik a lefutott időtartamot, november 23-án pedig bizonyíthatnak!

Helyesen és fokozatosan futni, rászokni a testmozgásra, életformát kialakítani, sporttársakat, közösséget találni: ezeket a célokat fogalmazták meg a jelenlévők, amikor arról kérdeztem őket, mi hajtotta őket ide.

„Akár egy csapat kerül, mely kitartani segít, akár csak kicsivel jobb kondi, mindkettő nyereség”, fogalmazta meg a 33 éves Dolcsig Szabolcs. Biza az az első napi 15 perc is meglihegtetett jó néhányat a résztvevők közül, de azt már sokan tudják, hogy egy sporttal kezdett napon sokkal energikusabbak, és egy közösségi élmény feltöltődést jelent, kiszakít a mókuskerékből „Ha közösség és sport találkozik, abból nagyszerű dolgok születnek”, mondta a szintén 33 éves Fleischer Helga.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust