Megújultak a középkori falképek

Szép ünnepségen vette át szombaton a gidófalvi református gyülekezet felújított templomát, illetve a Rómer Flóris-terv keretében restaurált 600 éves freskókat.

Bodor Tünde

2019. október 14., 00:062019. október 14., 00:06

A rendezvény ünnepi istentisztelettel kezdődött: szombaton 11 órára a gidófalvi református templomba gyülekeztek a hívek és a meghívottak, nt. Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora hirdetett igét. Az igehirdetés után Bereczki László gidófalvi református lelkész köszönte meg a Teleki László Alapítvány jelen levő igazgatójának, Diószegi Lászlónak a magyar kormány egész Kárpát-medencére kiterjedő, épített örökséget mentő tevékenységét, illetve a gidófalvi templom felújításába való döntő beavatkozását. – Gyökerek nélkül nincs élet, a plázákban gyökérnélküli nemzedékek vesznek el – magyarázta Diószegi László, miért fontos az anyaországnak a gidófalvihoz hasonló értékek mentése.


A tiszteletes visszatekintőjéből megtudhattuk, több mint egy évtizede kezdődtek el a felújítási munkálatok: 2008-ban Elekes Botond, Gál Andrea, Kövér György és Várallyai Réka egy budai jótékonysági bál bevételét, 300 ezer forintot ajánlottak fel a célra, hogy szakemberek tárják fel a templom értékeit, akkor Tüzes István és Mednyánszky Zsolt végezték a restaurálást. Sok megtorpanás, pénzhiány miatti vesztegelés után 2016-ban kapcsolódott be a munkába az Imago Picta Kft., annak vezetője hívta fel a figyelmét a Teleki László Alapítványnak a gidófalvi istenháza nem mindennapi értékeire, ennek köszönhetően fordított az anyaország 12 millió forintot a felújításra.


A kor hangulatát a Plugor Sándor líceum Gyűszűvirág régizene-együttese is megidézte, illetve a református énekkar is fellépett, majd Kiss Loránd és a munka minden egyes fázisánál jelen levő Szakács Tamás restaurátor is elmondta, hogyan élték ők meg az évekig tartó felfedező, aprólékos rekonstruáló folyamatot.


A falképek feltárásának folyamatát szintén lépésről lépésre végigkísérő, a részletek értelmezését segítő Jánó Mihály sepsiszentgyörgyi művészettörténész mutatta be. – Annyi középkori, barokk kori festett, illetve építészeti emlék kerül elő újabban Erdélyben, hogy lassan újra kell írni a vidék művészettörténetét és történelmét is – fogalmazott az elismert szakember. A középkori falfestmények az írástudatlan szegények Bibliáját és történelemkönyvét jelentették. A gidófalvi falképek az 1400-as évek végén készültek el, a reformációban aztán lemeszelték őket, de ez előfordult más, katolikus templomokban is, ha a falak feláztak, lepergett a vakolat, illetve ha az oltárképeken ábrázolták azt, amit korábban a falakon. A templom nyugati és déli falán a Szent László-legenda részletesen meg lehetett festve, ebből nagyon keveset lehetett rekonstruálni, de az északi falon aránylag jól megmaradtak Krisztus életének jelenetei. (A falképekről részletes elemzést hamarosan a Gidófalvi Körképben olvashatnak). 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés