A reméltnél is többen, két délután alatt több mint kilencszázan jelezték aláírásukkal, nem szeretnék, ha Sepsiszentgyörgy önkormányzata a Honvéd-kút környékén, egy kiemelt természeti értékű, fás legelőn valósítaná meg a helyi fejlesztési programjába belefoglalt családi kalandparkot.
2019. október 14., 00:022019. október 14., 00:02
Csütörtökön és pénteken 11 és 18 óra között két helyszínen várták a környezetvédő önkéntesek azokat a városlakókat, akiknek fontos az említett élőhely természetes állapotának megőrzése, merthogy tulajdonképpen ezt kérte a városi önkormányzatnak címzett petíció, meg azt is, hogy a döntések meghozatalakor a közösség szempontjait is vegyék figyelembe. A kilencszáz aláíró tájékozottan érkezett a kihelyezett standokhoz, olykor még sorok is kialakultak, alig pár ember volt, akit a helyszínen kellett felvilágosítani, miről is van szó, miért álltak ki.
A viszonylag rövid akcióban sokan voltak olyanok is, akik nem jutottak el személyesen aláírni, viszont a közösségi oldalakon jelezték, hogy online ezt bármikor megtennék. Ennek kivitelezését az adatvédelmi rendelkezések megnehezítik, de a szervezők igyekeznek újabb lehetőséget nyújtani a fizikai aláírásra azoknak, akik elfoglaltságuk miatt eddig elmulasztották azt.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!