Tízéves a kézdi színház

Tegnap nagyszabású, egész napos ünnepséget tartottak a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban.

Bartos Loránt

2019. október 14., 00:052019. október 14., 00:05

Az ünnepség jubileumi kiállítással kezdődött a kulturális intézmény dísztermében, ahol az eddig műsorra tűzött, saját produkciók plakátjai voltak közszemlére helyezve. A jelenlevőket Lung László Zsolt, a Vigadó igazgatója köszöntötte, elmondva: egy évtizeddel ezelőtti írásban olvasta, hogy csak akkor érdemes színházat alapítani, ha tíz év múlva is el tudjuk mondani, hogy létezik. „Elértünk ehhez a ponthoz is. A színház munkája sok mindenben befolyásolta az intézmény életét, a működésével párhuzamosan elindult a Macskakő diákszínjátszó csoport Kolcsár József vezetésével” – mondta a kulturális hajlék vezetője.


A Kovács Hunor zongorajátékával, valamint Kiss László színész előadásával színesített kiállításmegnyitón felszólalt Rancz-Gyárfás Hanna, a Macskakő társulat tagja, aki személyes hangvételű, vallomásként értékelhető beszédében mondta el, hogy mit jelentett számára bekerülni a csoportba, milyen élményekkel gazdagodott, és milyen kihívásokkal szembesült gyerekként, majd kamaszlányként. „Bármit is gondoltam városunk színházáról, ez a hat év teljesen felülmúlta, átírta, megmagyarázta, kitökélyesítette azt. (…) Amióta az életem részének mondhatom, minden ott eltöltött perc ráébreszt valamire, eljuttat önmagamhoz, kinyitja előttem a világot” – fogalmazott Hanna.


Az esemény délután három órakor plakettavató-ünnepséggel folytatódott. A Vigadó bejárata mellett levő feliratos tábla leleplezésén a jelenlevőket Kolcsár József színész, a színház művészeti igazgatója köszöntötte, majd Bokor Tibor polgármester mondott beszédet. „Színházunk 2008-ban alakult, és Tamási Áron darabjával beírta magát a kézdivásárhelyi színháztörténelembe, valamint a színházszerető emberek szívébe. Sokan hitetlenkedve nézték indulását, mások kirobbanó lelkesedéssel fogadták. Egy város, főleg egy kisváros kulturális értékei révén tud naggyá válni. Az a város, amelyben meghatározó teret kap a kultúra, gazdagabb és színesebb lesz. Ezért tartom nagyon fontosnak az Udvartér Teátrum fejlődését, szárnyalását” – mondta az elöljáró, aki után Nagy-Babos Tamás magyartanár, a teátrum kuratóriumi tagja alkalomra írt, Ünnep című versét olvasta fel, majd Szöllősi Tamás kuratóriumi elnök is szólt a jelenlevőkhöz.


A Fórika Balázs kántor és Keresztes Ágnes, a Macskakő társulat volt tagja, jelenleg Szatmáron tevékenykedő színésznő közreműködésével lezajlott ünnepség végén Kolcsár József és Bokor Tibor leleplezte az emléktáblát, majd a nap a színház életével kapcsolatos kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott. A plakett leleplezése előtt Kolcsár József tolmácsolta Fekete Péter, Magyarország kultúráért felelős államtitkárának levelét, amelyben a politikus a tízéves születésnaphoz és a névadáshoz gratulált.
Este teltház előtt adták elő a Hatházi András által rendezett, Ünnep című évadnyitó előadást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés