Hirdetés

Több mint háromezer iskolát csatlakoztat az internethez a kormány

Memorandumot fogadott el csütörtöki ülésén a kormány, amelynek értelmében 3150 iskolát csatlakoztatnak az internethez - jelentette be csütörtök késő este Ionel Dancă, a miniszterelnöki kabinet vezetője.

Hirdetés

A német hatóságok 11 romániai megyét és Bukarestet jelölték meg fertőzéskockázati régióként

A német hatóságok aktualizálták a romániai fertőzéskockázati zónák listáját. Az új lista alapján 11 romániai megyéből, illetve a Bukarestből Németországba érkező személyeknek 14 napra elkülönülésbe kell vonulniuk, és ki kell tölteniük egy űrlapot.

A német hatóságok 11 romániai megyét és Bukarestet jelölték meg fertőzéskockázati régióként
Hirdetés
2020. szeptember 11., péntek

Tătaru: a közösségbe való visszatérést engedélyező igazolást az első hét folyamán kell bemutatni

A cikluskezdő tanulóknak kiállított, a közösségbe való visszatérést engedélyező igazolást az első hét folyamán kell bemutatni - nyilatkozta a B1 televízió csütörtök esti műsorában Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.

Tătaru: a közösségbe való visszatérést engedélyező igazolást az első hét folyamán kell bemutatni
Hirdetés
2020. szeptember 11., péntek

Közös kormányzásra készül az RMDSZ és a PNL

Az idei választások megnyerésére és közös kormányzásra készülnek az Európai Néppárt (EPP) tagpártjai, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

Közös kormányzásra készül az RMDSZ és a PNL
2020. szeptember 11., péntek

Új rendőrautók, pisztolyok

A háromszéki rendőrség 36 új járgánnyal bővítette autóparkját, ezeket szükség szerint osztják szét a megyében. Az új autókra a román rendőrség autóparkjának teljes felújítását célzó belügyminisztériumi program keretében tettek szert.

Új rendőrautók, pisztolyok
Új rendőrautók, pisztolyok
2020. szeptember 11., péntek

Új rendőrautók, pisztolyok

Hirdetés
2020. szeptember 11., péntek

Amikor Itália jön Sepsiszentgyörgyre

Új, családias jellegű kis étterem nyílik ma a megyeszékhelyen. A Trattoria San Giorgio az olasz gasztrokultúra háromszéki fellegvára óhajt lenni, ugyanakkor egy kis mediterrán életörömöt is becsempészne a vendégek közé. Falvai János séffel beszélgettünk.

Amikor Itália jön Sepsiszentgyörgyre
Amikor Itália jön Sepsiszentgyörgyre
2020. szeptember 11., péntek

Amikor Itália jön Sepsiszentgyörgyre

2020. szeptember 11., péntek

Norvég befektető érkezik

Újabb külföldi befektető érkezik a sepsiszentgyörgyi ipari parkba. Ennek vezetése ezúttal a norvég tulajdonban lévő Red Rock Marine AS romániai leányvállalatának, a Red Rock Marine Kft-nek adott haszonbérbe egy hektár területet.

Norvég befektető érkezik
Norvég befektető érkezik
2020. szeptember 11., péntek

Norvég befektető érkezik

Hirdetés
2020. szeptember 11., péntek

Rajtunk múlik, milyen lesz

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat folyamatosan és kiemelten támogatta a megyeszékhelyi oktatási intézményeket – hangoztatta tegnapi sajtóértekezletén Antal Árpád.

Rajtunk múlik, milyen lesz
Rajtunk múlik, milyen lesz
2020. szeptember 11., péntek

Rajtunk múlik, milyen lesz

2020. szeptember 11., péntek

Kampány Kőröspatakon

Tamás Sándor és Fodor István, az RMDSZ megyei, illetve sepsiszéki elnöke is részt vett szerdán azon a szabadtéri kampánygyűlésen, amelyre Sepsikőröspatakon, majd Kálnokon került sor.

Kampány Kőröspatakon
Kampány Kőröspatakon
2020. szeptember 11., péntek

Kampány Kőröspatakon

2020. szeptember 11., péntek

Kevesebben járnak edzeni

A koronavírus okozta tömegpánik a sportlétesítményekben is érzékelhető, mivel láthatóan jócskán megcsappant a mozogni vágyók száma, a szülők a gyerekeket sem engedik edzésekre. A fitnesztermek átalakultak, kevesebb létszámmal, kevesebb edzést tartanak.

Kevesebben járnak edzeni
Kevesebben járnak edzeni
2020. szeptember 11., péntek

Kevesebben járnak edzeni

2020. szeptember 11., péntek

Ne terheljék az orvosokat!

Ne tegyék útra a tanintézmények a szülőket felesleges orvosi igazolásokért, mert ezzel is növelik a betegség terjedésének a valószínűségét – kérte nyomatékosan a megyei tanfelügyelőségen keresztül az iskolákat Seres Lucia, a Kovászna Megyei Családorvosok Szövetségének elnöke.

Ne terheljék az orvosokat!
Ne terheljék az orvosokat!
2020. szeptember 11., péntek

Ne terheljék az orvosokat!

Hirdetés
Hirdetés
2020. szeptember 11., péntek

Óvatosan a begyújtással!

A háromszéki tanintézményeknél idén is számos megelőző jellegű ellenőrzést ejtettek meg a tűzoltók, és sajnos, rendellenességeket is azonosítottak a tűzvédelem terén.

Óvatosan a begyújtással!
Óvatosan a begyújtással!
2020. szeptember 11., péntek

Óvatosan a begyújtással!

Hirdetés
2020. szeptember 11., péntek

Gondolatok az évfordulón

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Gondolatok az évfordulón
Gondolatok az évfordulón
2020. szeptember 11., péntek

Gondolatok az évfordulón

2020. szeptember 11., péntek

Háromszék visszatért

Az I. világháborút lezáró és 1920. június 4-én Trianonban meghozott békediktátum következtében Magyarország a területének és népességének kétharmadát elveszítette.

Háromszék visszatért
Háromszék visszatért
2020. szeptember 11., péntek

Háromszék visszatért

2020. szeptember 11., péntek

Mugellóban versenyeznek

Négy év után új pálya debütál a Formula–1-es világbajnokságon, az elsősorban a motorversenyekről ismert olaszországi Mugelloban. A Toszkán Nagydíjon áll rajthoz ezredik alkalommal a Ferrari, illetve az idei sorozatban először lehetnek nézők is a pálya lelátóin.

Mugellóban versenyeznek
Mugellóban versenyeznek
2020. szeptember 11., péntek

Mugellóban versenyeznek

Hirdetés
2020. szeptember 11., péntek

Labdába rúgnak csapataink

Ma rajtol a harmadosztályos labdarúgó-bajnokság 2020–2021-es idénye, a mezőnyben két háromszéki együttessel. A zsinórban negyedik III. ligás szezonját kezdő Kézdivásárhelyi SE mellé felsorakozott a Sepsi OSK fiókcsapata is.

Labdába rúgnak csapataink
Labdába rúgnak csapataink
2020. szeptember 11., péntek

Labdába rúgnak csapataink

2020. szeptember 11., péntek

Újra pályán a Sepsi OSK

Vasárnap lép pályára a Sepsi OSK a bajnoki szünet után folytatódó labdarúgó élvonal harmadik fordulójában. Az Astra Giurgiu elleni vendégjáték az eredetileg tervezett 18.30 helyett 19 órától kezdődik. A piros-fehér mezesek a pontszerzés reményében utaznak Gyurgyevóba.

Újra pályán a Sepsi OSK
Újra pályán a Sepsi OSK
2020. szeptember 11., péntek

Újra pályán a Sepsi OSK

Hirdetés
2020. szeptember 11., péntek

Erdővidék 2030

Baróton, Erdővidék Múzeuma udvarán szerdán mutatták be Erdővidék 2030 címmel a térség fejlesztéséről szóló programot, amely a vidék oktatását, infrastruktúráját, turizmusát és gazdaságát érintő fejlesztésekről szól.

Erdővidék 2030
Erdővidék 2030
2020. szeptember 11., péntek

Erdővidék 2030

Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés