
Ne tegyék útra a tanintézmények a szülőket felesleges orvosi igazolásokért, mert ezzel is növelik a betegség terjedésének a valószínűségét – kérte nyomatékosan a megyei tanfelügyelőségen keresztül az iskolákat Seres Lucia, a Kovászna Megyei Családorvosok Szövetségének elnöke.
2020. szeptember 11., 00:162020. szeptember 11., 00:16
Nagy (sok adatot tartalmazó) igazolásra csak az óvodába frissen iratkozott, az előkészítős, ötödik és kilencedik osztályosoknak van szükségük, de csak abban az esetben, ha közösséget váltanak, áll az említett átiratban, melyben az egészségügyi és tanügyi minisztérium közös rendeletére hivatkozik a doktornő. A testnevelésórára szükséges igazolásokat az iskola- vagy családorvosok állítják ki, nem szükséges személyesen igényelni azokat, e-mail-ben is kérhetők, hiszen azok csak az esetleges krónikus betegségekre vonatkoznak.
Nem kérik többé azt az orvosi igazolást, amit az iskolakezdés napján kell bemutatni, hogy a gyermek egészséges, és nincs fertőző betegsége. Ha a szülő beviszi a gyerekét az orvosi váróterembe, nagyobb valószínűséggel megbetegedhet, ráadásul az orvosok időhiányban sokszor kénytelenek úgy kiadni az igazolást, hogy a gyereket nincs idejük alaposan megvizsgálni, illetve a pénteken kiadott igazolás hétfőn már érvénytelen lehet, mert a hétvégén össze lehet szedni valami nyavalyát.
A járványhelyzetre való tekintettel a gyerek egészségi állapotának mindennapos felmérése a szülő kötelessége, amennyiben pedig bármilyen betegségre utaló jelet tapasztal, otthon kell tartania. Iskolába, óvodába belépéskor az intézmény szakszemélyzete vagy kijelölt tanügyi káder ellenőrzi a gyerek állapotát. Egyéb igazolást – az aktuális Covid19-járványra való tekintettel – nem kérnek a szülőktől.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!