Újabb incidensek történtek a megyében a szavazás ideje alatt – tájékoztat a rendőrség.
Elutasította a Központi Választási Iroda (BEC) a belügyminisztérium arra vonatkozó igénylését, hogy a szavazókörzeteknél 21 órakor sorban állók még élhessenek alkotmányos jogukkal.
Kilencvenhat bejelentés érkezett eddig a szavazási folyamattal kapcsolatos esetleges törvénytelenségekről - közölte vasárnap délben Monica Dajbog belügyi szóvivő.
Normális keretek között zajlik a szavazás Háromszéken – tájékoztat a megyei rendőrség.
Ha odafigyelünk, és betartjuk a közegészségügyi rendelkezéseket, nem vállalunk nagyobb rizikót egy bevásárlásnál, vagy bármely hétköznapi tevékenységnél – hangsúlyozta Dr. László Attila.
A legutóbbi tájékoztatás óta 1438 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában - közölte vasárnap a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Több rendellenességet is jelentettek már a nap folyamán Maros megyei választókörzetekből.
Szavazásra buzdította a választópolgárokat vasárnap az USR-PLUS társelnöke, Dan Barna.
Több visszajelzés alapján kiderült, hogy a 4. szavazólapra már nem elég a pecséten levő tinta.
Nagyon fontos, hogy az állampolgárok elmenjenek vasárnap szavazni, és azokra adják voksukat, akik tudnak tenni valamit közösségük érdekében - jelentette ki Klaus Iohannis.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu annak reményében adta le voksát a vasárnapi helyhatósági választásokon, hogy 'az orvosok, tanárok, gyermekek, szülők és nagyszülők megaláztatása' ezzel a nappal véget ér Romániában.

Miközben a romániai jégkorong-válogatott ráhangolódott a kínai világbajnokságra, az FK Csíkszereda pontot szerzett Nagyszebenben, a Sepsi idegenben botlott, székely játékvezető mutatkozott be a 2. Ligában.
Az RMDSZ elnöke vasárnap reggel szülőfalujában, Csíkkarcfalván a folytonosságra, az építkezésre és a fejlődésre szavazott.
Reggel 7 órakor elkezdődött a szavazás az önkormányzati választásokon, urnanyitáskor nem történtek a közrendet érintő incidensek - közölte Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő.
A vasárnapi helyhatósági választásokon szavazásra jelentkező választópolgároknak a COVID-19-járvány indokolta több óvintézkedést kell betartaniuk.
Felfüggesztették a szavazást a Konstanca megyei Costineşti községben.
Az alábbi szavazókörzetekben adhatja le voksát a vasárnapi helyhatósági választásokon Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen. A sorszámok a szavazókörzet számát jelzik.
Ludovic Orban miniszterelnök bevallása szerint azokra a jelöltekre szavazott a helyhatósági választásokon, akik garantálni tudják, hogy képesek jobbá tenni a helyi közösségek életét.
Azok a választópolgárok, akik betegség vagy mozgáskorlátozottság miatt nem tudnak eljutni a szavazóhelyiségbe, illetve akik kórházban vannak vagy börtönbüntetésüket töltik, mozgóurnát kérhetnek a vasárnap zajló helyhatósági választásokra, ha teljesítenek bizonyos feltételeket.