Harmincegy évvel a romániai kommunista diktatúra bukásához vezető, több mint ezer áldozatot követelő 1989-es népfelkelés után először kért bocsánatot az áldozatok családjaitól a történtekért hivatalban lévő román védelmi miniszter Nicolae Ciucă tartalékos tábornagy személyében.
Ma nagy valószínűséggel 1,5 alá esik az elmúlt 14 napban regisztrált új koronavírus-fertőzések száma ezer lakosra vetítve Háromszéken, s ezzel Kovászna lehet az ország hetedik megyéje, ahol ismét az úgynevezett zöld forgatókönyv lesz érvényes.
Tegnap kaptuk a hírt, hogy hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Ferencz Attila, Kézdivásárhely korábbi alpolgármestere, akit barátai Fradiként ismertek.
Emlékeznek még a Mopaco tulajdonosára, Bige Lászlóra (fotónkon)? Kedden egy magyarországi ügyészség letartóztatta. Azt kérik, ne engedjék szabadon, 5-10 év börtön fenyegeti.
Kategorikus győzelemmel zárta az év utolsó hazai mérkőzését a Sepsi OSK labdarúgócsapata, amely csütörtökön Safranko két góljával, illetve Golofca találatával múlta felül az újonc Aradi UTA-t, az élvonalbeli pontvadászat hétközi, 14. játéknapján.
November végén a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal közleménye szerint a munkanélküliségi mutató 5,24%-on állt (2015-ben volt még ezen a szinten), ami megyeszinten 4492 nyilvántartott állástalant jelentett.
Lezárult a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet ifjúsági konzultációja, amelynek a főszereplői a kézdivásárhelyi és a kézdivásárhelyi élettérrel rendelkező fiatalok, akik a város, Felső-Háromszék és Székelyföld jövője szempontjából a megújuló erőforrást jelentik.
A társadalom fontos intézményeit szoktuk érteni a címbe foglalt két szó alatt ugye, de nekünk, kisebbségbe került magyaroknak mintegy felhívásként, felrázó erejű közéleti vers is hangsúlyozza – fennmaradásunk érdekében – a templom és az iskola különös jelentőségét.
A Bod Péter Tanítóképző tantestülete több egyeztetést követően úgy döntött, hogy a karácsonyt megelőző két hétben módosítja az órarendet, és lecsökkenti a diákok szinkron jelenlétét az órákon.
Karácsony ünnepének szentségére, meghittségére, a közösségi együttlét, az összetartozás fontosságára hívja fel a figyelmet Benedek Huszár János, Barót város polgármestere.
Tíz hónap kihagyás után tért vissza a ringbe a Székely Kobrák ökölvívója, Mezei Gabriella, aki az előző hétvégén pontozásos (39–37) diadalt aratott az angliai Sheffieldben. A székelyföldi sportoló karrierje negyvenedik profi mérkőzésén tizenegyedik győzelmét ünnepelhette.

A Wégidők – Az élet kapujában című nagyszabású zenés–drámai mű egy erőteljes, mai kérdéseket feszegető történet hitről, keresésről, bukásról és újrakezdésről.
Az év negyedik, egyben utolsó körmérkőzéses teremtornájára készülnek a női kosárlabdacsapatok, mivel a Román Kosárlabda-szövetség (FRB) jövő évre halasztotta az ötödik turnét.
Az adventi koszorú utolsó gyertyájának a fénye is fellobban vasárnap, jelezve, hogy csak néhány nap választ el karácsonytól. Bartók Emesének, a Benedek Elek Napközi Otthon óvónőjének a lelkében is ott él a gyermekkori karácsonyok emléke.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Szerkesztőségünket egy sepsiszentgyörgyi alkalmazott kereste fel azt kifogásolva, hogy szabadnapjaival „zsonglőrködik” a munkaadója. Az idevágó törvényekről kérdeztük Ördög Lajost, a megyei munkaügyi felügyelőség vezetőjét.
Idén a járvány miatt Erdővidéken is elmaradtak az utóbbi években bejáratott, már-már hagyományossá váló időszakos vásárok, mint amilyen a baróti őszi vagy a karácsonyi vásár volt, ahol a helyi termelők, kézművesek túladhattak saját készítésű portékáikon, illetve házilag megtermelt szezonális áruikon.