December 19-től kinyit a Deme László Műjégpálya a korcsolyázók számára. Az év végéig, akár naponta többször is lehet korcsolyázni, az érvényben lévő egészségügyi szabályok betartása mellett.
Figyelembe véve a sepsiszentgyörgyi esetszámok csökkenését, valamint a lakosok és vásárosok részéről érkező kérelmeket, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház a Karácsonyi bazár megszervezése mellett döntöttek.
Egy lelkes művészetrajongónak 80 ezer eurót ért meg, hogy a védőüveg „torzító” hatása nélkül láthatja a világ leghíresebb festményét, Leonardo da Vinci Mona Lisa című képét a párizsi Louvre-ban.
Havonta legalább egyszer, vagyis egy év alatt tizenkétszer kell végignéznie a Bambi című Disney mesét egy amerikai orvvadásznak, miután a bíróság bűnösnek találta több száz őzgida illegális megölésében.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtökön jóváhagyta Oroszország eltiltását, de felére csökkentette a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által tavaly decemberben kiszabott négyéves büntetést.
Egy korrupciós ügyben börtönbüntetésre ítélték többek között Tal Silberstein és Benyamin Steinmetz izraeli üzletembereket, valamint Remus Truică volt miniszterelnöki tanácsadót, akiket abban találtak vétkesnek, hogy lefizették a visszaszolgáltatási hatóság tagjait.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) lépett koalícióra a marosvásárhelyi városi és a Maros megyei önkormányzati testületben.
Karácsonykor és a szilveszteri ünnepségek alatt is érvényben maradnak a koronavírus-járvány terjedését fékezni hivatott korlátozó intézkedések - jelentette ki Klaus Iohannis.
A legutóbbi tájékoztatás óta 5340 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 27.482 teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Fontos, hogy a felelős politikai erők tudatosítsák a gyűlöletbeszéd, a sovinizmus és a szélsőségesség megszüntetésének jelentőségét - hangsúlyozza Klaus Iohannis államfő a nemzeti kisebbségek napja alkalmából kiadott üzenetében.
A koronavírus elleni vakcinával és a beoltással kapcsolatos hasznos információkat tett közzé saját platformján az oltási kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV).

A Wégidők – Az élet kapujában című nagyszabású zenés–drámai mű egy erőteljes, mai kérdéseket feszegető történet hitről, keresésről, bukásról és újrakezdésről.
Elhajtotta otthonról a külföldről frissen hazatért, ezért karanténköteles feleségét egy férfi Argeș megyében. A rendőrök 1000 lejes büntetéssel "jutalmazták" a koronavírus-fertőzéstől tartó férjet.
Az első, "szimbolikus" adag védőoltást a tíz, első vonalba tartozó kórház személyzete kapja - tájékoztat pénteken az koronavírus elleni oltáskampányt koordináló bizottság közleménye.
Romániában 15 hivatalos szabadnap lesz 2021-ben, ezek közül hét esik hétköznapra (2020-ban ez 11 esetben fordult elő).
Négy férfi sérült meg, miután a mikrobusz, amelyben utaztak egy hídfőnek ütközött az 1-es számú országúton, a Szeben megyei Keresztényszigeten. A sérülteket a szebeni megyei kórház sürgősségi osztályára szállították.
Szoboszlai Dominik az RB Leipzig labdarúgócsapatához szerződött a Salzburgtól. A 20 éves magyar válogatott középpályás a német klub honlapja szerint négy és fél éves, 2025 júniusáig szóló szerződést írt alá csütörtökön.
A koronavírus-világjárványra tekintettel az Európai Bizottság úgy döntött, hogy három hónappal meghosszabbítja a támogató nyilatkozatok összegyűjtésének határidejét mindazoknak az európai polgári kezdeményezéseknek az esetében, amelyek gyűjtési időszaka november 1-jén folyamatban volt vagy azóta megkezdődött - közölte az uniós bizottság csütörtökön.
A szociáldemokrata vezetők semmiféle parlamenti funkciót nem fognak betölteni az új törvényhozó testületben - jelentette be csütörtökön Marcel Ciolacu PSD-elnök.