Újabb szállítmány érkezett kedden Romániába a Pfizer BioNTech koronavírus elleni vakcinájából. Az újabb 95.940 dózis légi úton érkezett, az otopeni-i, a kolozsvári és a temesvári reptéren vették át - tájékoztatott az oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizottság (CNCAV).
Az antigén gyorstesztek ára nagyjából megegyezik az Európai Unió más államaiban regisztrált árakkal - írja a Versenytanács hétfői közleményében.
Bűncselekménynek minősül más személy nevében fiókot létrehozni közösségi oldalon, és az illető hozzájárulása nélkül információkat, képeket tenni közzé róla ezen a felületen - döntötte el a legfelsőbb bíróság bizonyos jogi kérdéseket tisztázó testülete.
"Illúzió" a nyugdíjak 40 százalékos emelése - véli a munkaügyi miniszter. Raluca Turcan szerint elfogadnak egy új nyugdíjtörvényt, majd másfél év alatt újraszámolnak minden nyugdíjat.
Tőkés László szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem használta ki eléggé, hogy nélküle nem lehetett volna kormányt alakítani. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az MTI-hez eljuttatott év eleji nyilatkozatában értékelte az elmúlt év politikai eseményeit.
Szerdán tárgyalja a kormány a prefektusok jogállásának módosításáról szóló sürgősségi rendeletet - jelentette be hétfőn Kelemen Hunor. Az RMDSZ szövetségi elnöke hozzátette: a pártok azt követően nevesítenek jelölteket a prefektusi és alprefektusi tisztségekre, hogy módosult a törvény.
Az Európai Bizottság hétfőn azt javasolta a tagállamoknak, hogy szigorítsák beutazási szabályaikat, hogy csökkentsék a koronavírus és mutációi terjedését az unióban.
Egy craiovai férfi egy Facebookos hirdetési csoportban bocsájtott áruba egy ágyút, amely állítása szerint a második világháború idejéből származik.
Változó hőmérséklet, mérsékelt csapadék várható a következő két hétben - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) január 25-e és február 7-e közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Az országos vizsgák anyagát a valósághoz kell igazítani - jelentette ki hétfőn a tanügyminiszter.
Egy oltóanyag 95%-os hatékonysága azt jelenti, hogy egy olyan személynek, aki megkapta a vakcinát, húszszor kisebb esélye van arra, hogy COVID-19-es tüneteket produkáljon, egy olyan személyhez képest, akit nem oltottak be.

A Wégidők – Az élet kapujában című nagyszabású zenés–drámai mű egy erőteljes, mai kérdéseket feszegető történet hitről, keresésről, bukásról és újrakezdésről.
Az Evenimentul zilei napilap és evz.ro hírportál regionális kiadása arról ír, hogy Orbán Zsombor nagybányai meteorológus új erdélyi és romániai hideg rekordot mért a Bihar-hegységben található Pádis-fennsíkon.
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete elismeréssel illette és követendő példaként méltatta a kolozsvári székhelyű ALOPEDI telefonos egészségügyi szolgálatot.
Románia Országos Levéltára (Arhivele Naționale) két hangzatos terv megvalósításán dolgozik ebben az esztendőben. Egyik az EVITALA-proiekt.
A Realitatea PLUS televíziónak nyilatkozva, Traian Băsescu volt államfő, a Népi Mozgalom Párt (PMP) európai parlamenti képviselője újból keményen bírálta a Románok Egyesítéséért Szövetséget (AUR) és a politikusait.
Hideghullám söpör végig Európa északi felén: Oroszország egyes tájain a hét második felére mínusz 60 fokhoz közeli hideget jósolnak.
A világ vezető politikusai és üzletemberei a koronavírus-járvány miatt most nem Davosban, hanem online értekeznek.
Harmincegy új állás meghirdetését hagyta jóvá Kovászna Megye Tanácsa a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Az egészségügyi intézménybe többek között szakorvosok, rezidensek, orvosi írnokok és szakképzetlen munkások jelentkezését várják.