Hirdetés

Átlépte az 50 ezer dolláros álomhatárt a bitcoin

Története során először 50 ezer dollár felett kereskednek a bitcoinnal: a világ legismertebb kriptodevizájának árfolyama kedden 50 200 dollár felé kúszott fel, ami 4,2 százalékkal magasabb az előző napi záróértéknél.

Hirdetés

Cîțu: eddig nem merült fel a vakcinaútlevél bevezetésének lehetősége

A kormány szintjén még nem esett szó olyan dokumentum bevezetéséről, amely belépést biztosítana különböző nyilvános helyekre a beoltott személyek számára - jelentette ki kedden Florin Cîțu miniszterelnök.

Cîțu: eddig nem merült fel a vakcinaútlevél bevezetésének lehetősége
Hirdetés
2021. február 16., kedd

Gheorghiţă: jelentősen csökkent a koronavírus-fertőzés előfordulása az egészségügyi dolgozók körében

Az elmúlt 4 négy hét során az oltásnak köszönhetően jelentősen, 87,7%-kal csökkent a koronavírus-fertőzés incidenciája az egészségügyben és a szociális rendszerben dolgozók körében - jelentette ki kedden Valeriu Gheorghiţă, a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló bizottság (CNCAV) elnöke.

Gheorghiţă: jelentősen csökkent a koronavírus-fertőzés előfordulása az egészségügyi dolgozók körében
Hirdetés
2021. február 16., kedd

Tiltakozásba kezdtek az idegenforgalomban érdekelt vállalkozók

Tiltakozásba kezdtek az idegenforgalomban érdekelt vállalkozók amiatt, hogy a kormány a költségvetési hiány visszaszorításáért bevezetett megszorítások kapcsán úgy döntött, idén nem biztosít üdülési csekkeket a közalkalmazottaknak.

Tiltakozásba kezdtek az idegenforgalomban érdekelt vállalkozók
2021. február 16., kedd

Úzvölgye: az EB a gyűlöletbeszédre vonatkozó uniós jog átültetésére szólította fel Romániát

Az Európai Bizottság (EB) már tavaly októberben kötelezettségszegési eljárás keretében szólította fel Romániát a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos uniós jog átültetésére - közölte keddi hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

Úzvölgye: az EB a gyűlöletbeszédre vonatkozó uniós jog átültetésére szólította fel Romániát
Hirdetés
2021. február 16., kedd

Megjelent a Hivatalos Közlönyben a jövő tanév struktúrája

Megjelent kedden a Hivatalos Közlönyben a 2021-2022-es tanév struktúrájára vonatkozó miniszteri rendelet.

Megjelent a Hivatalos Közlönyben a jövő tanév struktúrája
2021. február 16., kedd

Nem ajánlja az egészségügyi minisztérium a szelepes arcmaszkok használatát

A koronavírus-járvány körülményei között nem ajánlja az egészségügyi minisztérium a szelepes arcmaszkok használatát.

Nem ajánlja az egészségügyi minisztérium a szelepes arcmaszkok használatát
Hirdetés
2021. február 16., kedd

Orban: elindítottuk az eljárást a Nép Ügyvédjének a leváltása érdekében

A parlament elindította az eljárást a Nép Ügyvédjének a leváltására - jelentette ki kedden Ludovic Orban képviselőházi elnök.

Orban: elindítottuk az eljárást a Nép Ügyvédjének a leváltása érdekében
2021. február 16., kedd

2676 új koronavírusos megbetegedést jelentettek 32.762 teszt feldolgozása nyomán

A legutóbbi tájékoztatás óta 2676 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, azt követően, hogy az elmúlt 24 órában országszerte 32.762 tesztet végeztek el – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

2676 új koronavírusos megbetegedést jelentettek 32.762 teszt feldolgozása nyomán
2021. február 16., kedd

Legyőzte Serena Williams Simona Halepet az Australian Open negyeddöntőjében

6:3, 6:3 arányban legyőzte kedden Serena Williams a második helyen kiemelt Simona Halepet az év első Grand Slam-tornája, az ausztrál nyílt teniszbajnokság (AO) negyeddöntőjében.

Legyőzte Serena Williams Simona Halepet az Australian Open negyeddöntőjében
2021. február 16., kedd

Turcan: jelenleg 9500 személy részesül átlagosan 9600 lej körüli különnyugdíjban

Raluca Turcan munkaügyi miniszter tájékoztatása szerint jelenleg 9500 személy részesül Romániában különnyugdíjban, amelynek átlaga 9600 lej körül mozog. Mindeközben az állami nyugdíjrendszer 4,9 millió nyugdíjasának átlagnyugdíja 1500 lej, 2,7 millió nyugdíjas pedig még ennyit sem kap kézhez.

Turcan: jelenleg 9500 személy részesül átlagosan 9600 lej körüli különnyugdíjban
Hirdetés
Hirdetés
2021. február 16., kedd

Közzétette a pénzügyminisztérium az idei büdzsé kiadásait csökkentő tervezetet

Az idén nem nőnek a nyugdíjak, a közalkalmazottak nem kapnak vakációs utalványokat, és eltörlik azt a bérpótlékot is, amit a prefektusi hivatalok azon alkalmazottainak juttattak, akik részt vettek a COVID-19 járvány felszámolására irányuló tevékenységekben.

Közzétette a pénzügyminisztérium az idei büdzsé kiadásait csökkentő tervezetet
Hirdetés
2021. február 16., kedd

Négy éve eltűnt macska talált haza

Eltűnése után négy évvel hazatért egy macska Skóciában – közölte hétfőn az SPCA állatvédelmi szervezet.

Négy éve eltűnt macska talált haza
Négy éve eltűnt macska talált haza
2021. február 16., kedd

Négy éve eltűnt macska talált haza

2021. február 16., kedd

Váratlanul jól teljesített a tavalyi negyedik negyedévben a román gazdaság

Váratlanul jól teljesített a román gazdaság a tavalyi negyedik negyedévben, amikor a harmadik negyedévhez mérten 5,3 százalékkal gyorsult, így tavaly egész évben a bruttó hazai termék (GDP) csak 3,9 százalékkal esett vissza, ami jobb a kormány és elemzők valamennyi korábbi várakozásánál.

Váratlanul jól teljesített a tavalyi negyedik negyedévben a román gazdaság
2021. február 16., kedd

Eltérő álláspontok az EU-ban a "vakcinaútlevéllel" kapcsolatban

Bár egyre gyakrabban kerül szóba, hogy az koronavírus elleni oltási igazolványt "vakcinaútlevélként" használják, az Európai Unió (EU) tagországai megosztottak ebben a kérdésben - írja a France Presse hírügynökség (AFP) egy, az ednh.news portálon megjelent elemzésben.

Eltérő álláspontok az EU-ban a
Hirdetés
2021. február 16., kedd

Meghalt Ion Mihai Pacepa, az Egyesült Államokba disszidált szekus

92 éves korában, koronavírus fertőzésben elhunyt Ion Mihai Pacepa, a Szekuritáté volt tábornoka, aki 1978-ban az Amerikai Egyesült Államokba disszidált.

Meghalt Ion Mihai Pacepa, az Egyesült Államokba disszidált szekus
2021. február 16., kedd

A parlament jóváhagyta az Iliescu vezette Román Forradalom Intézetének felszámolását

Jóváhagyta a szenátus hétfőn azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely 2019 decemberében megszüntette a Román Forradalom Intézetét.

A parlament jóváhagyta az Iliescu vezette Román Forradalom Intézetének felszámolását
Hirdetés
2021. február 16., kedd

8,7 százalékkal csökkent az autókereskedelem forgalma az elmúlt esztendőben

A gépjárművek és motorkerékpárok nagy- és kiskereskedelmében, karbantartásában és javításában elért üzleti forgalom volumene tavaly 8,7%-kal csökkent 2019-hez képest, elsősorban az autóeladás visszaesése miatt (-14,3%) - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.

8,7 százalékkal csökkent az autókereskedelem forgalma az elmúlt esztendőben
Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés