2017. augusztus 21., 00:232017. augusztus 21., 00:23
Gheorghe Zamfir – pánsípművész, zongorista, költő, hangszertervező, zeneszerző, zeneelmélet-szakértő, belefáradok a felsorolásba, mert még lenne. Nagy román hazafi, ezért inkább Franciaországban, Amerikában, bárhol tartózkodik, csak itthon nem. Nagy ortodox keresztény, tehát ógörög–buddhista–animista–stbista elméleteket vall és terjeszt, amilyen kedve van, azt a részt hangsúlyozva. És általában rosszkedvű, mert nem könnyű géniuszként gyalogos elméjű emberkék között élni.
Irtózik a gyűlölködőktől, tehát a fél világ ellensége. (A másik fél kétharmada csupán életére tör, de mindeddig, úgy látszik, megmenekült). Tudja, hogy a román folklór az egyetlen a világon, amelyben a rigóról is, a pacsirtáról is, de még a cserebogárról is nóta van, és hogy egyes egyedül a román táncos ragadja meg a menyecske derekát, miután kitáncolják magukat körbe-körbe, ilyen nincs sem Norvégiában, sem Zulu-földön.
Nem bírja a beképzelt embereket, jogosan büszke csak ő lehet, egójába elférne a világmindenség plusz ötven japán szumó harcos. Feleség, szerető minimum hercegnőnél kezdődhet, és hogy legendás férfiasságát atyai szeretettel párosíthassa, harminc–negyven év korkülönbség kötelező. Meggyőződéses monarchista, a királyságot szakrális intézményként tiszteli – csodálkozzunk, hogy egy adott pillanatban belépett annak a Vadimnak a pártjába, aki a volt királyt naponta szógané-áradatban feresztette?
Ha kételyed van, csekély tízórás előadásban elmagyarázza, hogy a Szent Pál-székesegyház orgonája a pánsíp szánalmas utánzata, meg aztán a nagyvilág Pán sípjának a lyukain mászott ki valamikor, pillanatnyilag még ő sem tudja pontosan, hogyan (ami igazán meglepő), de még gondolkodik, és a következő négyszáz oldalas könyvében felfedi.
A moll-hangsort a világrend megrontójának tartja, innen ered, hogy nagy sikerű filmzenéi mollban vannak. (Az ilyen muzsikát dollárban fizetik, ami a világrend másik megrontója, de a kettő semlegesíti egymást, így a művész úr nem károsul). Tudja, hogy a szeretet mozgatja a világot, ezért utálja a többi muzsikust, az amerikaiakat, az oroszokat, és nyugodjunk meg, minket, magyarokat is, mindenki mellett.
Mégis zseniális zenész. Azon szép bolondok egyike, akik elviselhetővé teszik létünket. Behunyt szemmel hallgatott zenéje elmossa a mindennapok mocskát. Az övét is.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!