Zöld hét a Zöld Nap Egyesülettel

A gyerekek környezettudatos gondolkodásra nevelése céljával vezették be idéntől a Zöld hetet a romániai iskolákban. A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület (ZNE) elnökétől érdeklődtünk az általuk szervezett tevékenységekről.

barni

2023. március 27., 14:322023. március 27., 14:32

Ráduly Attila, az egyesület elnöke elmondta, az elmúlt hetekben több meghívást kaptak a háromszéki oktatási intézményektől, hogy vigyenek el egy-egy foglalkozást a környezetvédelem és oktatási minisztériumok által bevezetett Zöld hétre.

„Szerencsére, mindegyik iskola maga választhatta meg, mikor rendezi meg ezt a hetet. Így egyesületünk több településre is el tud jutni, de sajnos, nem mindenhová, hiszen vannak átfedések” – jegyezte meg Ráduly.

Múlt pénteken az egyesület ESC-önkénteseivel egy mozgásos foglalkozást tartottak a víz világnapja kapcsán a helyi  Csipkerózsika óvodában (kiemelt fotó).

„Csütörtökön egy hasonló tevékenységet viszünk el a papolci iskolába. Jövő héten, már április lévén, a Föld napjára is fókuszálunk. Hétfőn és csütörtökön a Nagy Mózes Elméleti Líceum kisiskolásait kísérjük el az Ecobihor Kft., a Gosp-Com Kft. és a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesülettel 2017 óta szervezett lécfalvi hulladékkezelő központotba tett látogatásra. Kedden ugyancsak a Nagy Mózes elméleti líceum nulladikosainak tartunk egy víz világnapra fókuszált játékos, táncos foglalkozást. Szerdán pedig négy nagyobb osztályban több órás környezetvédelmi aktivitásokat bonyolítunk le, melyek során az iskola dísztermében a diákok csapatokat alkotva egy képzeletbeli települést kell megmentsenek. Különböző környezettudatos praktikákat, konkrét megoldásokat és stratégiákat dolgoznak majd ki az adott település megmentéséért. Minden csoport más-más intézményt képviselve próbálja  majd a szennyeződésektől megfertőződött helyiséget megmenteni. Így lesznek akik a helyi önkormányzatot vagy éppen, iskolát, vendéglőt, bevásárlóközpontot, farmot képviselik. A stratégiák kidolgozása után a csapatok bemutatva egymásnak a terveit, közösen megbeszélik azokat” – sorolta az egyesület elnöke.

Hozzátette, a későbbiekben ugyancsak a Zöld hét keretében hasonló programokkal vesznek részt még a kézdiszentléleki, a kézdiszentkereszti iskolákban, ahogy régi partnereiknél, a céhes városi Molnár Józsiás- és Petőfi Sándor-iskolákban is.

 

Fotó: ZNE

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust