
2022. augusztus 26., 00:142022. augusztus 26., 00:14
A Nemzeti Identitástábor lényege – mint azt neve is sugallja –, hogy a szervezők Nagymagyarország területét veszik alapul, az elszakított országrészekből és az anyaországból is hívnak résztvevőket, a kirándulócsoportokat gyerekek, fiatalok, felnőttek, nyugdíjasok vegyesen alkotják. A kisebbségeket célozzák meg, és a találkozásra helyezik a hangsúlyt – ismertette Bartok Botond, a Hamuvirág táncegyüttes részéről.
Nem egyetlen ponton zajlik a tábor, minden évben az adott helyszín minél több települését, nevezetességét igyekeznek bemutatni – az esztelneki csoport első évben Magyarországra utazott, ahol múzeumokat, nagyjainkhoz kapcsolódó emlékhelyeket, szülőházaikat, nevezetes városokat kerestek fel. Hasonlóképpen zajlott az idei, 2022-es kiadás is, ám ezúttal Székelyföld és Csángóvidék került középpontba, beleértve a bákói csángó vidéket is.
A gazdag programból egy napra házigazdai szerepet vállalt Esztelnek is, egy vasárnapon a község látta vendégül az összes táborozót, mintegy 120 főt. Bemutatták a község gazdag kulturális életét és örökségét, nevezetességeit, majd traktorokkal, terepjárművekkel utaztatták fel őket Csángótelepre, ami életre szóló élményt jelentett számukra, hiszen a táborozók zöme számára ismeretlen volt az ilyenfajta magashegyi kiruccanás. Az emlékezetes napot közös, jó hangulatú bográcsozással zárták, majd a táborozók visszatértek egyik szálláshelyükre, Kézdivásárhelyre. Ott összesen négy éjszakát töltöttek a résztvevők, kettőt pedig egy bákói helyszínen, ezekről a kiindulási és érkezési pontokról csillagtúra-szerűen keresték fel a környék látnivalóit.
A tábor egyik jellegzetessége, hogy a résztvevőket „útközben” veszi fel a közös tábori busz, és ugyanígy érkeznek vissza, így minden résztvevő csoport otthonában lehetőség van a búcsúzásra – az esztelneki gyerekeket is „házhoz szállították”, ami alkalmat adott egy rövid beszélgetésre, koccintásra, a jövő évi viszontlátásig.
A tervek szerint jövő évben ismét Magyarország lesz a Nemzeti Identitástábor helyszíne, és újra a résztvevők között lesznek a Hamuvirág tagjai is.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!