
A román Oscar-nevezés, a Colectiv című dokumentumfilm rendezője, Alexander Nanau visszautasított egy román állami kitüntetést az ellen tiltakozva, hogy a hatóságok nem támogatják kellően a koronavírus-járvány miatt "a csőd szélén" álló kulturális ágazatot.
2021. január 12., 14:252021. január 12., 14:25
Nanaunak január 15-én, a román kultúra napja alkalmából kellett volna átvennie a kulturális érdemrend díjat Klaus Iohannis államelnöktől. A rendező kedden közölte, hogy nem veheti át az elismerést, hiszen a román kultúra példa nélküli válságban van, és az alkotók hiába javasoltak többször is megoldásokat a hatóságoknak az ágazat megmentése érdekében, ezek nem valósultak meg. Nanau szerint ilyen körülmények között "cinikus" jelképesen kitüntetni a kultúrát.
A rendező nyílt levelében kitért a román filmipar válságára is. Szerinte a hatóságok március óta ezt csak mélyítették tétlenségükkel, így az ágazat intézményei a "klinikai halál" állapotába kerültek. Felhívta a figyelmet arra, hogy egy színház- vagy filmművészeti egyetemet frissen végzett fiatalnak az egyedüli lehetősége jelenleg az elvándorlás.
Mint a román média felidézte, a romániai filmgyártók tavaly év végén elégedetlenségüket fejezték ki, hogy a filmgyártás 2018-ban meghirdetett állami támogatásának kifizetése tavaly elakadt, a hatóságok többszöri ígérete ellenére sem térítették meg a gyártók kiadásainak egy részét, amelyre a törvény szerint jogosultak lett volna.
Románia Nanaunak a 2015-ben kigyulladt bukaresti Colectiv szórakozóhely tragédiájáról készített dokumentumfilmjét nevezte az Oscar-díjra a legjobb nemzetközi film kategóriában.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!