Visszatérés

Közírók álláspontja, véleménye sportesemények kapcsán.

Botos László

2019. szeptember 02., 00:432019. szeptember 02., 00:43

A sport bármelyik válfajában lehetne olyan eseteket sorolni, amikor az élsportoló a súlyos sérülés miatti hosszú kihagyás után visszatért a versenyzéshez, és ismét sikeres lett, gyakran a legmagasabb szinteken. Az akaraterő és kitartás egyik magyar példaképe kétségkívül Takács Károly sportlövő (1910–1976). A hivatásos katonatiszt 1948-ban és 1952-ben olimpiai bajnok pisztolylövésben, ám ez még nem nagy szenzáció. Csakhogy Takács Károly úgy lett kétszeres aranyérmes, hogy 1938-ban, katonai gyakorlaton a jobb kézfejét szétroncsolta egy gránát.

Akkoriban tisztként és sportolóként is űzte már a lövészetet, de jobb kézzel! Mi történt ezután? Megtanult bal kézzel írni és fegyverrel célba lőni! A második világháború idején fronttisztként szolgált, nem kért felmentést. Tíz év alatt annyira megtanult bal kézzel célozni, hogy az 1948-as olimpia előtt győzelmi fogadalmat írt, biztos volt a sikerében. Négy év múlva ismételt, és egyik tanítványa (Kun Szilárd) lett az ezüstérmes. Az 1956-os magyar forradalom időszakával majdnem egybeeső olimpiára is esélyesként indult, de végül nyolcadik lett.

Teljességgel más történelmi, sporttörténeti közegben, de az akaraterő, a kitartás és a kivételes élsportolói jellem példáját hordozza, mutatja Berki Krisztián szertornász pályafutása is. Negyedik vállműtéttel a háta mögött, kétéves versenyzői kihagyás után éppen a napokban jelentette be visszatérését, e szerint, ott lesz a szeptember 6–8. közötti, szombathelyi világkupa-viadalon, és ha minden jól megy, indul az októberi, stuttgarti világbajnokságon, ahol egy érem kellene a jövő évi olimpiai részvételhez...

Nem csak testi, hanem lelki szenvedésekből, vívódásokból is kijutott a 34 éves tornásznak. Lólengésben az utóbbi 15 év egyik legjobbja, legeredményesebbje a világon. Olimpiai bajnok 2012-ben, háromszoros világbajnok, kétszeres vb-ezüstérmes, hatszoros Európa-bajnok, háromszoros Eb-ezüstérmes (Kolozsváron szervezői baki miatt lett második), egyszeres bronzérmes. A 2016-os olimpia előtt csak 11. lett a világbajnokságon, és az olimpiai pótkvalifikációs versenyen olyan követelményeket állítottak, amiket nem tudott vállalni, például mind a hat szeren kiemelkedően kellett volna szerepelnie, noha ő valójában a lólengésre szakosodott. Az olimpiai részvételi szabadkártyát sokkal gyengébb tornász kapta, földrajzi kritériumok alapján.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés