
A szokotthoz képest ugyan visszafogottabban, de készül a lagúnák városa a szeptember 2-én induló Velencei Filmfesztiválra.
2020. szeptember 01., 05:382020. szeptember 01., 05:38
Az esemény szervezői úgy döntöttek, hogy a koronavírus-járvány ellenére megtartják a mustrát, ráadásul nem online keretek között.
"Nem tudom, a turizmusból élők közül hányan bírnak ki még egy olyan évet mint ez a mostani. Nemcsak az éttermekről, a hotelekről, az üzletekről van szó. A város gazdasága az idegenforgalomra épül, és olyan itt most nincs" - mondta Maurizio Carlotto, a Gondolások Szövetségének alelnöke.
Paola Mar, Velence turizmusért illetékes tanácsosa szerint az idei szezonban 20-30 százalékos volt a hotelek foglalási aránya. "Az előfoglalásokat nézve, a szeptember, október valamivel jobb" - teszi hozzá.
A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál megnyitóján a júliusban elhunyt Oscar-díjas filmzeneszerzőre, Ennio Morriconéra emlékeznek: fia, Andrea Morricone vezényli majd a római Sinfonietta zenekart.
A zeneszerző, aki pályafutása alatt több mint 450 filmzenét komponált, köztük a Volt egyszer egy vadnyugat, A misszió, a Sorstalanság és az Aljas nyolcas című filmek zenéit, 91 évesen, július 6-án hunyt el Rómában.
(euronews/kultúra)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!