Vissza a rendszerbe

Meg nem állhatom megkérdezni magától, Ion Augustin úr, hogy hogy van? Hogy van idekinn? Milyen érzés újból megélni a szabadságot a tiszta nap alatt, az emberek szeme előtt? Hiába, örök érvényű törvény az emberi társadalomban, hogy mind a társadalmi osztályoknak, rétegeknek, mind az egyéneknek le kell gyűrniük a gáncsokat, gátakat ahhoz, hogy szabadok legyenek. Mi idekinn úgy tudjuk, ön huszonöt évet kapott Bukarestben, a bíróságon négy szabad vizsgálati év után, őrült nagyságú sikkasztás miatt. Idekinn nem ujjongtunk ugyan, mert tudva tudtuk, hány hasonszőrű, arcbőr és lélek nélküli társa inti magának, hogy pá, pá, Augustin, a mielőbbi viszontlátásra.

Ön a 25 évet legyűrte 11 év alatt. Nem is elképesztő, hiszen sok hasonló esetet sorolhatnánk. És odabenn nem voltak gondjai a gázszámlával, koszt és kvártély adva volt, ingyenes volt a mosás, villany, beszerzés. Magának csak arra kellett vigyáznia, hogy jó fiúként könyveljék naponta, olyannak, aki nem próbál szökni, lázadni. A börtönlázadás bizony kockázatos minálunk. Sokat nem foglalkoztunk magával, ez az igazság, hiszen ha csak a maga sikkasztási kategóriáját vizsgáljuk, abban is százak vallották magát kollégának odabenn.

Maga legyűrte a 25 évet 11 alatt. És milyen körülmények között, istenem! A tömeggyilkos Milosevic a Hágai Népbíróság ítélete, vallatgatása, dédelgetése alatt benn lakott, de ő is megirigyelhette volna a maga börtöni lakrészét! Maga legyűrt mindent, és most idekinn van! Kinti kollégái – néhányan már az önéhez hasonló vizsgálat alatt – hurrával és kolbászhalmokkal fogadták. Megértjük. De mi idekinn, egyszerű megélhetési küszködők futólag arra is gondolunk két-három élelmiszerüzleti sor kiállása közben, hogy az orvosi ellátást is odabenn mások s nem az ön orvosbarátai oldották meg. Vagy igen?

Annyi minden lehetetlenség és lehetőség van a mostani cellák körül! Mitől óvták meg az orvosok odabenn a szanatóriumi csöndben, miközben mi őrült pénzt és időt forgatunk a képtelen egészségügyi ellátásba? Aggódunk magáért, Augustin úr, hiszen ha le is gyűrt a 25-ből 11 évet, elszokhatott ettől a világtól. Igaz, mindazt, amit mi megtanultunk és megszoktunk, sőt, meg is szerettünk, a munkát maga sosem gyakorolta. Nem alakultak ki azok a bizonyos reflexláncok hajnali keléskor, melyek a mindennapi munkával járnak együtt.

Amint látható a hírlapokban megjelent képein, jól néz ki, kimondottan jól. Köszönjük, mi is jól nézünk kintről a börtönablakokra, várva kíváncsian következő kollégáit. Mert kijönnek ám! És oly alacsony idekinn az átlagéletkorunk, meg sem érnénk, hogy minden közvagyonsikkasztó meg adócsaló kijövetelén hurrázhatnánk. Amúgy jól nézünk ki. A székely öregeink mondása szerint: jól kinézünk!

Augustin, maga győzött. Mint máskor is. Tudom, gond ebbe a kinti világba visszailleszkednie. Ne féljen, ez a kinti világ szinte semmit nem változott, amíg maga legyűrte azt a 11 évet a 25-ből. Él a lenini eszme: egy lépés előre, kettő hátra. Fog ez menni, csak ne féljen! A vagyonka, amit összegereblyézett sietve, nagyjából megvan a mai napig is. Kissé szétszórva a család, az örökös csemeték, rokonok között. Azt a szórást fölismeri maga, hiszen alapjaiban maga helyezte biztonságba.

Keleten a helyzet változatlan. A birtokviszonyok is különlegesek más országokéval összevetve. Véletlenül sem írok hasonlítást, hiszen ami hasonlíthatatlan, az a hagyományrendszer. Ezt önök után és mellett senki sehol nem követheti. Odabenn egyszerűbb volt az élete, tudom. A pszichológia igenis igényli, követeli a homo sapiens, a gondolkodó ember számára az ütemes, rendszeres testi és lelki tevékenységet. Ebben, gondolom, bizonyos fokig gátolták magát a benti viszonyok.

Igen, nehéz volt legyűrnie ama tizenegy év alatt az emberi (sapiens – gondolkodó) alkotó, vagyont teremtő tevékenység hiányát. Segítségére lesz idekinn a hagyományrendszer, ez bizonyos. Mert az ének szerint minden ingatag, csak nem itt, minálunk. A görög szerint pantha rei, minden mozog. Az önök kedvenc operaáriája ma is a Fausté, a bordal: eladó az egész világ!