Világverők lesznek?

Az elmúlt hét is igazolta a magyar kormány ragyogó sportstratégiáját. Főleg azt, hogy nemcsak a már beérett, sikeres élsportolók megbecsüléséről gondoskodnak, hanem az utánpótlás-nevelés fejlesztéséről, erősítéséről is.

Botos László

2017. július 31., 00:232017. július 31., 00:23

Az elmúlt hét is igazolta a magyar kormány ragyogó sportstratégiáját. Főleg azt, hogy nemcsak a már beérett, sikeres élsportolók megbecsüléséről gondoskodnak, hanem az utánpótlás-nevelés fejlesztéséről, erősítéséről is.

Szombaton Győrben befejeződött a 14-18 éves sportolók számára tíz sportágban kiírt Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF), ahol Magyarország 13 arany-, 14 ezüst- és 14 bronzéremmel harmadik lett a résztvevő országok rangsorában (Oroszország 30-19-12, Olaszország 14, 11, 13). Mégpedig úgy, hogy az ifjúsági korosztályban világklasszis Késely Ajna, Milák Kristóf és mások éppen a budapesti felnőtt úszó vébével voltak „elfoglalva”, több magyar kajak-kenus pedig a romániai ifjúsági vb bajnoka, érmese, résztvevője volt az EYOF idején. Nyilván ilyen példák más sportágaknál és más nemzeteknél is adódnak, de az eredmény így is beszédes értékmutató, sőt ...

A győri olimpia egyik kellemes színfoltja a magyar U17-es leánykézilabda-válogatott szereplése, elvitathatatlan aranyérme. Vesszőparipaként tűnhet, de nem lehet nem ismételni: a női kézilabdában világverő magyar csapat van kialakulóban. Csak éppen a helyes úton kellene tartani a tini lányokat! Az utóbbi hónapokban ilyen eredményeket jegyeztek a magyar 20 éven aluli válogatottak: az EYOF-on 30-23 Romániával (döntő), 32-24 Dániával (elődöntő), 43-26 Hollandiával, 26-15 Norvégiával (csoportmérkőzések), az éppen most zajló U19-es Európa-bajnokságon 26-21 Romániával, 34-26 Hollandiával. Korábban felkészülési mérkőzéseken az U19-esek 30-20 és 25-20 Norvégiával, 31-26 Romániával, 29-29 Dániával, 37-22 Szlovéniával, az U17-esek 34-22 Hollandiával, 32-22 Franciaországgal. Nem mellékesen, a legutóbbi felnőtt Európa-bajnokság élmezőnye: 1. Norvégia, 2. Hollandia, 3. Franciaország, 4. Dánia, 5. Románia. Ezeknek az országoknak az utánpótlását látszik túlnőni Magyarország. Világverőkké válhatnak a lányok. Dicséret jár a magyar U21-es férfiválogatottnak is, vasárnap az 5-6-ik helyért játszott az algériai világbajnokságon!

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés