Kifogásolja a Sepsiszentgyörgyön felállítandó Petőfi-szobor kiválasztására felkért szakmai zsűri, hogy az önkormányzat lakossági nyomásra új pályázatot ír ki a köztéri alkotásra.
2023. január 05., 15:322023. január 05., 15:32
Amint arról korábban beszámoltunk, Petőfi Sándor köztéri szobrát július végén avatná fel a Kovászna megyei és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, valamint a helyi kulturális intézmények által meghirdetett Petőfi-emlékév záróeseményeként. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat által korábban kiírt pályázatra hat pályamű érkezett, a szakmai zsűri Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész alkotását ítélte a legjobbnak, aki hétköznapi emberként ábrázolta az ifjú Petőfit.
A nyertes pályaművet azonban számos kritika érte a lakosság részéről a közösségi oldalakon, ezért az önkormányzat decemberben bejelentette: új pályázatot ír ki.
Vetró András szobrászművész, a zsűri egyik tagja a Háromszék napilapnak azt mondta: a döntéssel hitelét vesztette a szakmai zsűri, amelynek tagja volt még Bocskay Vince szobrász, Jánó Mihály és Bordás Beáta művészettörténész, valamint Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok. Vetró András hozzátette: Petőfi Sándor emblematikus alakját nagy kihívás újszerűen megmintázni, megítélése szerint Gergely Zoltánnak sikerült.
„Nem volt helyes lépés engedni az utca nyomásának, és új pályázatot kiírni” – idézte a Háromszék internetes oldala a kézdivásárhelyi művészt, aki nem kíván az új elbíráló bizottság tagja lenni.
A sepsiszentgyörgyi városvezetés azzal indokolta az új kiírást, hogy az eredeti nem a szabadságharcos, forradalmár Petőfit helyezte előtérbe, hanem az egész embert, így az új kiírás megköveteli a költőre és korára jellemző jegyek megjelenítését. „Egy szakmai grémium által meghatározott sorrendet soha nem fogok megváltoztatni, de a lakosság véleményét is szeretném figyelembe venni” – írta korábbi közleményében Antal Árpád polgármester.
A július 31-ére tervezett szoboravató a Háromszéken is meghirdetett Petőfi-emlékév zárómomentuma lenne. Ez január elsején kezdődött a költő születésének 200. évfordulója alkalmából, és halálának évfordulóján zárul. Az emlékév keretében a székelyföldi múzeumok több kiállítást is terveznek, az 1848-as forradalom ereklyéit és a költő életét is bemutatják Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Csíkszeredában.
Fotó: Tofán Levente
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!