Vesszőfutás meg vádalap

Ma már egyetlen beteget sem kell figyelmeztetni, hogy minálunk az orvosi, kórházi kezelés kegyetlen vesszőfutás. És mindez megelőzi jóval magát a kezelést is. A romániai beteg már a gyógyítást megelőző időszakban egyre inkább azt érzi, gondolja és mondja, hogy inkább abbahagyja az egész gyógyulási szándékot, egye meg a fene, csak ne kelljen hónapokon át járni, várni, ülve aludni hideg folyosókon…

Nem falfestmény, noha sok napon sokáig néztem a sepsiszentgyörgyi kórház folyosóján ülve, állva a sok évtized óta felújítás alatt levő régi kórházépület falait. Néma csend, néhánynak jut út menti minőségű fapad, a többi beteg vár, vár. Ki mondja, hogy nem türelmes Székelyföld népe?! Jobbra, balra orvosi szobák, kórtermek, a szemközt levő fal túloldalán szerelők, kőművesek dolgoznak. Óriási fehér lepedő takarja el libegve a munkálatot. Nővérek ügyködnek, intenek, eligazítanak. A falon román nyelvű felirat arról, mit nem szabad. Többek között: NE VIDD EL AZT, AMI NEM A TIÉD. Megalázó? Nevetséges?

Háziorvosi beutalással jelentkeztem a klinikán, egy hónap után, november 9-re kaptam orvosi fogadóórát. Jelentkezem, akkor meg a rendelőre kiírva: az orvos szabadságon van. Benn a nővér megróva int engem, a beteget: elvégre az orvosnak is van joga pihenni. Következő időpont, amit kaptam: december 17. Hihetetlen.

A beteg, az adott életben s körülmények között átutazó, kedv szerint tologatható alany, egy eset. Soha olyan senkinek nem éreztem magam, tehernek, vizes macskának, kelletlennek, aki csak zavar és panaszol. Akkor fölmentem az igazgatóhoz. Folytassuk fölül, a hidegzuhany után!

A titkárnő megértő, leültet. Mondom az esetem a szolgáltatással. Aztán üldögélek, amíg ő előzékenyen és valóban gondosan repdes az érdekemben. Nem aggódom, csak gyanús a panaszom, azért kértem vizsgálatot. Előttem az élet. Hogy mennyi belőle? Ugyan. De azért különös: sorszámra több mint egy hónap. Orvos elrepült szabadságra, jelentkezzem másfél hónap múlva, november felénél.

Nézem a szakkönyvek polcán a könyvek címét. Mit értek, mit nem. Mire megy a játék? Az életünkre. Jöjjek vissza egy óra múlva.

Visszajöttem. Az igazgató elmondta, jelentkezzem holnap a másik orvosnál. És ezt nekem hálával kellett fogadnom. Úgy is fogadtam, mármint, hogy nem december 17, hanem… Az is lehet, hogy ki tudja? A kórságom elviselhető, könnyű legyen a te lépted. Előtted az élet.

Az újabb időpont közelebb. Az engem elvállaló orvos vizsgálatra jegyez elő, csak néhány nap. Most ülök, és várok az épület alagsorában. Pince. Az első emeleten fagypont volt: éppen fűtetlen. Itt pince, üres, valóságos betegek. Előttem hányan vannak, s utánam mi lesz? Az orvos román, felét sem értettem annak, amit mondott a múltkor. Most mi lesz? Miként értekezik betegével az orvos, ha nem értik egymás nyelvét? Vádolok.

Már benne vagyunk januárban. Várakozom az eredményre a klinika alagsorában. Ez nem takarmánypince, fűtés is van. Várunk, várunk, igen bamba képem lehet, amint „visszaemlékezem a számítógépemre”, látom vágyakozva a betűtáblát, óriási betűkkel kiírva, hogy RÁK. Már mindegy, csak lenne vége ennek a vesszőfutásnak. Végül is előbb-utóbb…, és sosem én határozom meg, hogy mikor. Vártuk a Mikulást, megjött. Vártuk az angyalt, az is. Most még várok, előttem megjelenik Emil Zola francia író híres írása az Aurore francia lapban, a Dreyfus-ügyben: J’Accuse, azaz: Vádolok (1898).

Az orvos közli velem, nem az, amire gyanakodott. Nincs baj. Én közlöm most vele: sokkal nagyobb baj van. Zola egy ország, egy Európa előtt vádolta a bíróságot. Őt is elítélték, Londonba menekült. Dreyfus francia kapitányt árulással vádolták, életfogytig az Ördögszigetre száműzték.

Én vádolom a romániai egészségvédelemért felelős kormányt. Vádolom az illetékeseket az emberek, az életek felelőtlen gondozásával. Vádolom kormányszinttől és a pénzügyérektől a szélrózsa minden irányában az itt és nem érettünk tevékenykedőket. Vádolok minisztereket, pártvivőket és multimilliomosokat érdektelenséggel, felelőtlenséggel.

Vádalapom: nem a kórházak, az egészségvédelmi intézmények vannak felújítás alatt, hanem a rendszer, a kormányok. És nem a nép, hanem a saját javára.