
Nemsokára újra letesztelik a háromszéki Zoltán településen lévő lovakat, ugyanis, az említett településen három hónapja azonosítottak egy vérbajos lovat.
2022. augusztus 04., 00:022022. augusztus 04., 00:02
Dr. Örsi Csaba, a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője lapunk érdeklődésére elmondta, augusztus közepén jár le a 3 hónapos várakozási idő, így munkatársai újra vért vesznek a zoltáni lovakból, és a laboratóriumi vizsgák eredményének függvényében pedig hamarosan kiderül, hogy betegségmentesnek nyilváníthatják-e a települést.
– A zoltáni beteg lovat rutinellenőrzés során sikerült kiszúrni, le is öltük az állatot, és a település lovait vérvételnek vetettük alá. Az első eredmények jók lettek, nem azonosítottunk további fertőzést. Most következik a felülellenőrzés – avatott be.
Rámutatott, hogy 5–6 éve 300 fertőzött állatnál is többet tartottak nyilván Kovászna megyében, azóta sikerült jelentős méretben felszámolni a betegséget. Mostanra már évente csupán 1–2 esetet regisztrálnak.
– A kór felszámolásában fontos szerepet játszik a gyors hatósági fellépés, a betegség időbeli beazonosítása. A periodikus vérvételekkel pont erre alapozunk. A vérbaj tünetmentes, éppen ezért évente a megyében megtalálható összes, fél évnél idősebb lóból vért veszünk – részletezte dr. Örsi.
Kiderült, országos szinten számos fejtörést okozott a lovak vérbaja: tíz éven át egész Románia le volt zárva, nem lehetett lovakat kivinni határon kívülre. Tavalyelőtt az országot kettőbe osztották annak függvényében, hogy melyik megyékben, mennyi fertőzött állatot azonosítottak: ekkor már Háromszéket a mentes megyék közé sorolták.
A zoltáni esetnél a gazda nem kapott kárpótlást az állat leölése után, mivel az idevágó iratok nem voltak rendben.
Fotó: horseandrider.com
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!