Vendéglátás

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Borcsa János

2022. augusztus 02., 00:112022. augusztus 02., 00:11

Ahány ház, annyi szokás. A vendéglátás terén is igazolható ennek a tapasztalatnak a megléte. A kenyér és só jelképes erejű lehet általánosságban, de igazából többet és tartalmasabbat szokott nyújtani vendégének az ember. Ha például Felső-Háromszék egyik-másik településén a templombúcsú napján valamely háznál hagyta esernyőjét egy szomszéd falusi, rokon vagy ismerős, azt a búcsús szentmise után illett ünnepi ebéddel fogadni. Ez pedig szokás szerint jóféle húslevesből, sültből, töltött káposztából, kalácsból állott, étvágyhozó gyanánt pedig köményes pálinka járta, majd boritallal „locsolták meg” a főfogásokat. Természetesen a tálaláshoz használt edények és evőeszközök is a féltve őrzött ünnepi készletekből kerültek elő. Közben szó esett a küzdelmes mindennapokról és a családban az utóbbi időben megesett jelentősebb, örömteli vagy szomorúságos eseményekről. Igazi kapcsolatok épültek ki és fűződtek szorosra ilyen alkalmakkor. Aztán fogta a vendég az esernyőjét, s hazafelé vette az útját. Úgy, ahogy érkezett: szekéren vagy – per pedes apostolorum. Számíthattak bármikor egymásra a székelyek.

Nálunk, európaiaknál évezredekkel ezelőtt sem volt ez másként. Odüsszeusz fia ismeretlenül megérkezve kísérőjével apja egyik tisztelőjéhez, szeretett bajtársához befogadást nyert, s bőségesen megvendégelték az ifjakat. Homérosz elbeszélése szerint imígyen történt ez: „Hozta a szolgaleány a vizet, s öntötte kezükre, / szép szinarany kancsót az ezüst tálkába ürítve, / hogy kezüket mossák, s a gyalult asztalt odatolta. / Majd meg a tisztes gazdasszony közibük kenyeret vitt, / és sok jó eledelt, s ami volt, osztotta örömmel; / mindenfajta husokból vitt pecsenyét a husosztó, / tálat emelve, s arany poharat tett mindjük elébe.”

Mit sem változott a vendéglátás lényege! Esetenként még a szokás rendje is nagyon hasonlít, formailag és kellékeiben is többé-kevésbé megegyezik. Mert hát ha nem is színarany kancsóban hozzák a vizet kézmosáshoz az akhájok mai sarjai az utazásban megfáradt vendégnek, de az ezüst (színű) tálkán henger formába felcsavarva előkerül a kis frottír kéztörlő, jéghideg vízzel átitatva, majd a szomjoltó nedű s aztán nap mint nap az ízletes pecsenyék, folyamatosan kedves szavak kíséretében. A hagyományokhoz és szokásokhoz való igazodás jegyében, s – nyilván – a vendég örömére és nagy elégtételére…

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés