Vélemények a Himnuszról

Székely Hírmondó

2020. január 23., 00:022020. január 23., 00:02

Harangozó Imre (tanár, néprajzkutató, Újkígyós, Magyarország):

Ebbe a világba harsannak bele Kölcsey zsoltáros lüktetésű, a magyar küzdelmet és fájdalmat egyetemes, transzcendens térbe emelő imádságsorai. Átívelve téren és időn, megbánva és megbűnhődve – egy nemzet, egy sokat szenvedett nép kéri a teremtő Isten áldását. A magyar himnuszban nincs hamis pátosz, nincs ellenségkép, még agresszió sincs. Körbenézve Európa nemzeti imái között, nem találni még egy ilyen fájdalmasan szelíd, a közösségi folytonosságot, az egyetemes és a konkrét előképeket ilyen szépen és pontosan folyató szöveget. Olyan szavak ezek, amelyekre mindnyájan büszkék lehetünk mindenhol, ahol csak magyarok élnek Bendegúz idejétől a kései utódainkig, a Szerettől a Lajtáig, az északi hegyektől le az Al-Dunáig – s tán még a tengereken túl is.

Farkas Orsolya (iskolalelkész, Felsőrákos–Székelykeresztúr):

A Himnusz gyakorlatilag fohász, esdeklő, töredelmes vallomás és alázatos vágy. Az emberek legbensőbb vágyai és álmai az imádság, az őszinte kitárulkozás pillanataiban ragadhatók meg. Himnuszunk őrzi ezeket az ősi álmokat és vágyakat, és valahányszor szavaljuk, valahányszor énekeljük, annyiszor sejtünk meg egy parányit a misztériumból, miszerint nem változtunk sokat, most is ugyanarra vágyunk, mi is ugyanezt kérnénk. Áldást, védelmet, jókedvet, bőséget. Lehet, hogy a századok mást suttognak, de nekünk, azt hiszem, nem a hátrafelé tekintés a dolgunk, mert a fohász mindig aktuális. A magyar szellem keserédes, de a miénk.

Molnár Aranka (nyugdíjas, Bibarcfalva):

Keserű szívvel, de énekeljük Himnuszunkat. Már olyant is hallottam, hogy megváltoztatnák, de remélem, erre nem kerül sor. Nagyon sok vers van, amit drága költőink megírtak, s amelyek mind himnuszoknak nevezhetőek. Ezeket hagyták ránk elődeink, s bár évtizedekig tiltották, mi mégis megőriztük. Tiszteljük, olvassuk íróink könyveit, költőink sorait, tanítjuk gyermekeinket, unokáinkat a jóra, szépre. Sajnos, azt nem tudom, meddig tudjuk még énekelni himnuszunkat, hiszen Európa nem jó irányba tart.

Józsa Edit (tanár, Barót):

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. Felemelő érzés számomra a Himnusz hallgatása, hiszen ilyent egyetlen európai nép sem mondhat magáénak, mint amilyet nekünk hagyott örökül Kölcsey. Nem éltet királyt, uralkodót vagy más történelmi hőst, hanem az évszázadokon át szorongatott, kétségbeesett nép imádsága a magyarok megtartó Istenéhez. Valahányszor elhangzik, nemzeti hovatartozásunkat, magyarságunkat érezzük át. Hűen tükrözi a magyar nép szellemiségét. A rengeteg fájdalom és tragédia után a könnyebb, boldogabb életet helyezi fókuszba, leszámolva a múlt negatív eseményeivel.