Több szemét, ám kevesebb kukalopás volt Sepsiszentgyörgyön a városnapok alatt, továbbá az élelmiszer-biztonság terén is csökkent a rendellenességek száma – derült ki az illetékeseknek feltett kérdéseinkre.
2022. május 04., 00:252022. május 04., 00:25
Máthé László, a sepsiszentgyörgyi Tega Rt. köztisztasági vállalat vezetője elmondta, a pandémia előtti, illetve az idei városnapok statisztikai adatait összevetve elmondható, 2022-ben jóval több szemetet „termelt” az ünnepség.
– Az emberek ki voltak éhezve az ünneplésre, már nagyon várták, hogy kimozdulhassanak, közösen ünnepeljenek, talán ezzel is magyarázható, hogy 10%-kal több szemét termelődött idén, mint a járvány előtt szervezett városnapok alatt – részletezte.
Az egykori Bodok szálló parkolójában parazsat dobtak egy 1 tonna hulladék tárolására tervezett műanyag kukába, ez lángra lobbant. A bajt tetőzte, hogy a lángokat használt olajjal akarták kioltani... Az is kiderült, hogy a 240 kihelyezett – egyenként 120 literes – szemeteskukából összesen 8 tűnt el: ez a szám jóval kisebb, mint a korábbi vásárok forgatagában „elkallódott” kukák száma, hiszen korábban akár a kihelyezettek 10%-át is elemelték.
Dr. Örsi Csaba, a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője elmondta, csupán április 29-én 65 egységet ellenőriztek munkatársai, az azt követő napokon 39, illetve 28 egységet, kereskedőt vettek górcső alá az ellenőrök.
– Idén jelentősen megcsappant a kihágások száma: ezek közé sorolható a címkék hiányossága, rongálódása, a tárolásnál észlelt hőmérsékleti problémák, illetve a védőruha hiányossága, továbbá egy alkalmazott egészségügyi könyve nem volt lepecsételve – részletezte.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!