Vándorbölcső Kálnokon

Zoltáni Zsuzsa és Zoltáni Attila vehette át nemrég a kálnoki református templomban azt a vándorbölcsőt, amelyben azóta már megszületett kisfiúkat ringathatják.

2020. augusztus 31., 00:202020. augusztus 31., 00:20

A lelkipásztor emlékeztetett, a vándorbölcső elindítói abban a reményben hozták létre a programot, hogy Székelyföldön (is) minél több gyerek szülessék, minél gyakrabban kelljen továbbadni újabb és újabb gyerekhez. Tóth Anna – mint mondta – a „leginkább kézenfekvő” megoldást választotta: meghívta Nyárád mentéről a Szövérffi Istvánt és Melinda lelkészházaspárt, akik a református közösségen belül irányítják a programot, és akik Kálnokra is „egy tiszta új, gyönyörű szép bölcsővel” érkeztek.

Szövérffi Melinda felidézte: a mozgalom az anyaországi Három királyfi, három királylány alapítvány kezdeményezéséből „gyűrűzött át Erdélybe”. Ennek az a története, hogy amikor Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató harmadik gyerekének bölcsőt rendelt Veress Ferenc sepsiszentgyörgyi fafaragónál, akkor merült fel a gondolat, hogy a bölcsőt kinövi a gyerek, és akkor továbbadná. Veress Ferenc azt mondta: ha megszervezi, hogy továbbadják, ő még ad ajándékba egy bölcsőt. Ez volt az Erdélybe „induló” első két bölcső, azóta számuk szerencsére megsokszorozódott, főleg azután, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) felkarolta a mozgalmat, és a Kárpát-haza nevet viselő bölcsőprogramban újabb és újabb bölcsőket helyez ki, az egész Kárpát-medencébe.  

– A világ minden gyermekkel újrakezdődik. Amikor egy új gyerek jön a világra, a család élete megváltozik, felfrissül. Az nem véletlen, hogy őseink bölcsőben ringatták a gyerekeket, mert ez megnyugtatja a kicsiket, ebben érzik leginkább úgy magukat, mintha még mindig az anyaméh biztonságában lennének – mondta Szövérffi Melinda.

Az NSKI minden bölcsőhöz egy „patrónust” rendel, amit a bölcsőn is feltüntetnek, a kálnoki patrónusa „Benkő József református pap és polihisztor”. Nevét a bardóci születésű, középajtai és árkosi Benkő Józsefről (1740–1814) kapta, aki korának kiemelkedő teológusa, botanikusa, történetírója és nyelvésze volt.

– Imádkozzunk, hogy a bölcső folyamatosan igénybe legyen véve, és a benne ringó gyerekek, nem azt mondom, hogy lelkészek legyenek, de vegyék át a bölcső patrónusának lelkületét – mondta az lukailencfalvi tiszteletes asszony.

A második fiúgyermekét váró anyuka meghatódva vette át a bölcsőt, férjével és Magor kisfiával, aki tágra nyílt szemekkel asszisztált az eseményen, szemlátomást megpróbálta elképzelni, hogy milyen is lesz majd, amikor kisöccsével „újrakezdődik az élet”. Miután folyamatosan célozgattak rá, hogy ez a háromgyermekes családmodell elterjesztésének része, rákérdeztünk Zsuzsánál, hogy terveznek-e további folytatást.

– Ha biztosan tudnám, hogy kislány lesz, akkor gondolkodás nélkül bevállalnám – mondta az anyuka. Majd meglátjuk. Magor és az azóta megszületett Hunor mellé valóban jól állna, mondjuk egy Emese…

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés