Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2019. november 11., 00:092019. november 11., 00:09
Éjjel azt álmodtam, hogy eszeveszettül rohanok az utcán egy nagy barnamedve elől. Úgy kapkodtam a lábam, hogy csak a levegőt gyorsabban. Aztán nyilván utolért a mackó, felébredtem. Nagyjából hetente 1–2 alkalommal ez az álom gyötör. Hihetetlenül élethű, még jó, hogy az, hiszen bármikor előfordulhat. A második ilyen éjszaka után felcsaptam az álmoskönyvet, bízva abban, hogy van valami jelentése, ami majd sorsfordító lesz az életemre nézve. Hamar rájöttem, hogy nincs ennek más oka, minthogy évek óta minden a medvéről szól.
De tényleg, bármikor találkozhatom egy példánnyal, mindenhol ott vannak. Eljöhet az a reggel, amikor nem anyuka csatlakozik a reggeli kávéhoz a teraszon, hanem egy maci. Elrohanhat bármikor az országúton az autó előtt, amit ügyetlenül vezetgetek bármilyen állatmentes úton is. De megfoghatja a kezem az erdei séta közben. Aztán én olyan élethűen tudnám tettetni a halottat – mert ez a legjobb tanács –, miután sokkot kapok a látványtól, hogy színészi diplomát is adnának abban a pillanatban.
Persze amióta kitört ez a nagy medveprobléma, azóta megy a vita rendesen, hogy kinek a hibája, kinek kellene és hogyan megoldania a helyzetet. Ó, olyan uncsi ez már! Mindhiába veszekedünk, mondjuk a tuttit folyton, a tény az tény, a medve az medve, s van belőle jó sok. Élettere persze nincs, mert fűteni, építeni, tenni-venni-exportálni-lopni a fát az fontos, de nem gond, legalább majd nem fázik az állat sem, amikor beül a kazánházba. Persze, ennyire elszaporodniuk sem kellett volna, de azt mégis ki és hogyan tudta volna megakadályozni? Valahogy nem tudom elképzelni, ahogy akció közben odamegy valaki, és rájuk szól: ejnye-bejnye, nem szabad!
Szerintem kezdjünk el megélni belőle. Simán elképzelem, hogy falun, a kapukon nem azt írja, hogy „malacok eladók”, hanem „medveles, 10 lej/óra”. Úgyis a turizmusban van a jövő, azt mondják. De addig is próbáljunk olyan rajzfilmeket gyártani, amelyikben nem a tyúklopó róka a gonosz, hanem az embert ölelgető cuki mackó.
Bartok Barbara
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!