Van az a pénz: kiszámolták, mennyiből lehetne megmenteni a Földet a klímaváltozástól

A következő tíz évben 1800 milliárd dollárt kellene ráfordítani világszerte azokra a stratégiákra, amelyek lehetővé tennék, hogy a bolygó alkalmazkodjon a klímaváltozáshoz – mutatott rá egy új jelentés.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 12., 09:052019. szeptember 12., 09:05

A kutatókat, közgazdászokat, városlakókat, gazdákat, polgármestereket és vállalatvezetőket tömörítő Globális Alkalmazkodási Bizottság (Global Commission on Adaptation) öt gyakorlati megoldást fogalmazott meg globális költség-haszon elemzésében, amely szerint a szóban forgó stratégiák megvalósítása nettó több mint 7 ezer milliárd dollár hasznot hozna – jelentette a BBC.

A Ban Ki Mun korábbi ENSZ-főtitkár, Bill Gates Microsoft-társalapító és Krisztalina Georgieva, a Világbank igazgatója által vezetett globális bizottság szerint a gazdagabb országoknak erkölcsi kötelességük befektetni olyan adaptációs intézkedésekbe, amelyek az egész világ javát szolgálják, ugyanis az éghajlatváltozás hatásaival leginkább küzdő országok "a felelősek a legkevésbé a problémákért".

A testület szerint a következő tíz évben olyan előrejelző rendszereket kellene kiépíteni – elsősorban a szigetek lakói és a part menti közösségek számára –, amelyek jó előre figyelmeztetnek a viharokra, az erős tengerjárásra és egyéb szélsőséges időjárási viszonyokra. Egy egyszerű mobiltelefonos alkalmazás például segíthetné a csendes-óceáni Cook-szigetek halászait abban, hogy a tenger változásaihoz igazítva alakítsák terveiket.

Az infrastruktúra tekintetében az éghajlat változásaihoz igazított utak, épületek és hidak építésére lenne szükség. Egy New York-i projektben például fehérre festik a háztetőket, ami hatékony hővisszaverő stratégia az épületek és egész városnegyedek lehűtésére.

A javasolt stratégiák között szerepel a száraz talaj mezőgazdasági termelésének fejlesztése, a szárazságnak jobban ellenálló haszonnövényekre való áttérés elősegítése. A mangroveerdők nagyjából 18 millió ember számára jelentenek védelmet a part menti áradásokkal szemben, ám a beruházások miatt kivágják a fákat. Ezeknek az erdőterületeknek a helyreállítása segíthetne megóvni a sebezhető közösségeket a viharoktól, és javíthatná a helyi halgazdálkodást.

A jelentés szerint a vízkészletek védelme ugyancsak kulcsfontosságú feladat az éghajlat változásakor.

A felsorolt stratégiák nem csupán megakadályoznák a jövőbeli veszteségeket, hanem olyan gazdasági, társadalmi és környezeti haszonnal járnának, amelyek együttes értéke több mint 7 ezer milliárd dollár lenne.

(HVG)

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust