A szenátus elfogadta a helyi közigazgatásról szóló 2001/215-ös törvény módosítását, amelynek értelmében a polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácselnökök és helyetteseik aláírásukkal az okiratok valódiságát tanúsítják, míg a szakszemélyzet aláírása ennek törvényességét szavatolja.
2017. május 18., 00:242017. május 18., 00:24
A szenátus elfogadta a helyi közigazgatásról szóló 2001/215-ös törvény módosítását, amelynek értelmében a polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácselnökök és helyetteseik aláírásukkal az okiratok valódiságát tanúsítják, míg a szakszemélyzet aláírása ennek törvényességét szavatolja.
A törvényhozók szerint ezzel „megnő a szakapparátus minden tagjának a felelőssége”.
A jogszabály azt az állapotot szüntetné meg, amely szerint mindenért a polgármester tehető felelőssé. Fodor István szerint „jó kezdeményezés”, csak attól függ, mire alkalmazzák. A sepsibodoki elöljáró szerint, ha csak a polgármesteri hivatal által kiállított okiratokra érvényes, akkor annyit ér, mint „holt lón a patkó”.
– Az lenne a fontos, hogy az európai uniós projektekre is vonatkozzon, mert jelenleg van egy jól megfizetett projektmenedzser és egy még jobban megfizetett ellenmérnök, akik mindent eldöntenek, mindenről határoznak, de ha utólag történik valami baj, azért a polgármester a felelős. Ha most azt mondják, hogy az ellenmérnök a szakember, ő tudja, hogyan kell tenni a vasat, és mennyi betont kell önteni (s ez így is van), akkor ő írjon alá, s ha utólag leszakad a híd, ő feleljen érte. Viszont, ha csak egy pénzügyi igazolást nem kell aláírnia a polgármesternek, akkor lehet, hogy csökkentettük a bürokráciát, de tapodtat sem léptünk előre – magyarázza.
A szenátus szakbizottságainak döntése értelmében „egy közigazgatási határozat elfogadásának szükségességéről és időszerűségéről kizárólag a döntéshozó, illetve a végrehajtó testület határoz, és ezt semmilyen más intézmény nem ellenőrizheti”.
A liberálisok által benyújtott törvénymódosítást a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) tagjain kívül minden más párt támogatta.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!