Hogyan kezdődik a tanév a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán, kérdeztük Dr. Cziprián-Kovács Loránd főigazgatót, miután annak rektorátusa közzétett egy rendeletet, mely szerint a karok megválaszthatják a maguk oktatási formáját.
2020. szeptember 10., 00:272020. szeptember 10., 00:27
Az az általános irányelv, hogy a művészeti és kísérleti szakok jellegüknél fogva nem tudnak, csak hibrid oktatásban működni (azaz online és látogatásos formában felváltva) – tudtuk meg az igazgatótól.
Ami Sepsiszentgyörgyöt illeti, a kihelyezett tagozaton a környezettudományi kar is hibrid tanévre készül, azaz a kurzusokat online tartják, míg a laborórákon nyilván személyesen kell megjelenni, hiszen a felhasználandó vegyszerek és a felszerelések nem részei egy mindennapos háztartásnak.
A közgazdaság és gazdálkodástudományi kar döntése egy kolozsvári gyűlés nyomán születik meg.
A BBTE politika, közigazgatási és kommunikációtudományi karán Kolozsváron és a szentgyörgyi kihelyezett tagozaton is online oktatás lesz, az első szemeszterben bizonyosan – mondta Cziprián-Kovács, amit az is indokol, hogy nagyon nehéz elhelyezni a bentlakásokban a kezdő és végzős évfolyamok diákjait, ott is megszorítások vannak.
Nem könnyebb biztosítani a járványhelyzethez mért látogatásos oktatáshoz szükséges körülményeket sem, ez is a távoktatás felé billentheti a mérleget, a diáklétszámhoz mérten kevés az osztályterem, az előírás szerint minden termet minden előadás után fél órát kell szellőztetni, fertőtleníteni, a hallgatóknak a folyosókon kell várakozni, az osztályokban nem kezdődhet ugyanabban az időpontban az oktatás, ám e sok többletköltséggel és személyzetigénnyel járó protokollok mellé nem jár költségvetés-kiegészítés, tette hozzá Cziprián-Kovács Loránd.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!