Vadászat, virtus, vigasság

Akik megharcoltak az esővel és a hirtelen lehűlt idővel, pufajkamellény vagy „folyékony pulóver” (értsd: tüzes víz) segítségével, minden bizonnyal jó emlékeik között őrzik az Árkoson szombaton megrendezett VII. Székelyföldi vadásztalálkozó érdekes és gazdag műsorát, jó hangulatát.

Bodor Tünde

2017. június 19., 00:062017. június 19., 00:06

Akik megharcoltak az esővel és a hirtelen lehűlt idővel, pufajkamellény vagy „folyékony pulóver” (értsd: tüzes víz) segítségével, minden bizonnyal jó emlékeik között őrzik az Árkoson szombaton megrendezett VII. Székelyföldi vadásztalálkozó érdekes és gazdag műsorát, jó hangulatát. A vadásztalálkozót felváltva rendezik meg a székely megyék, már másodszor került a sor Háromszékre, a Vadon Egyesület vállalta el a főszervezői feladatot. A kastély környékén zajló eseményen 18 vadászegyesület képviseltette magát, és nevezett be a főzőversenybe is, a látogatók többek között agaras bemutatón, sólyomröptetésen vehettek részt, de szarvasbőgést is hallgathattak.

Esik, nem esik? – méregették a szervezők az eget, a nap borongós, de kellemesen enyhe reggellel indult. Mire az ünnepélyes megnyitót, a vadászegyesületek zászlós felvonulását bekonferálta volna Grubisics Levente műsorvezető, már pattogott a tűz a kondérok alatt, amelyekben vaddisznóhúsból készült pörköltnek kellett főnie. Saját zászlóik alatt vonultak a megnyitó színhelyére a vadászegyesületek, a Diána-hölgyek (vadász nők), a menet élén pedig a „terítéket” hozták, egy előző este elejtett őzet. Mint később Demeter János, a rendezvény egyik szervezője, a Vadon Egyesület ügyvezetője elmondta, a vadászat végeztével mindig egy rituáléval adják meg a tiszteletet az elejtett vadnak. Egyfajta oltárra, zöld ágakkal terített helyre fektetik azt az állatot, amelyre aznap vadásztak, szájába teszik az utolsó falatot, halálos sebét eltakarják egy zöld ággal, és a vadász kalapjába tűzi a sebbe mártott kis ágat.

A Máthé Árpád árkosi polgármester köszöntőbeszéde után felszólalók Széchenyi Zsigmond gondolatát idézték: „a vadászat vadűzés és erdőzúgás, de inkább erdőzúgás”, és valamilyen formában – kívánságként, óhajtásként – a medvekilövési kvóta visszaállítását is megfogalmazták. Kiosztották a székelyföldi vadászérdemrendeket is a vadászati etika megőrzéséért, a fenntartható vadgazdálkodásért legtöbbet tevő személyiségeknek, megyénkből az immár 64 éve vadászó Imreh Jánosnak, majd átadták a rendezvény vándorzászlaját a jövő évi szervezőknek.

Csepereg a vaddisznópörköltbe is

A szovátaiak zenekarral érkeztek a főzőcske színhelyére, ez bizonyára segített a szakács ihletett állapotba hozásában. A csíkdánfalvi Nimród Vadászegyesület vargányakörettel brillírozott, a bodokiak rengeteg zöldséggel, de kevés zsiradékkal, vadon termő fűszernövényekkel főzték „havasi” pörköltjüket, a Katrosa Vadászegyesület pedig hagyományosra formázta saját alkotását, és víz nélkül, saját levében puhítva próbált lehengerlő ízeket kicsalogatni a néhai vaddisznóból.

A zsűrielnök és sztárséf Tóth Endre, Blaskó János mesterszakács gyakori háromszéki vendégek, mellettük Sikó László és Demeter János kóstolgatott, végül első lett a Cervus, „mert nem gondolták túl”, azaz belefőzték a pörköltbe az ázsiai eredetű tarhonyát, amit csak a magyarok használnak Európában, meg a vargányát is, eltalálták a borókabogyó mennyiségét, pedig ez kényes kérdés, egyszóval egyszerűre és nagyszerűre sikeredett az egytálétel Tóth Endre értékelése szerint. Másodikok lettek a bodokiak, harmadik a Nimród Vadászegyesület, de élményt jelentett a kóstolóknak a burduftúrós, leostyános galuskával tálalt kézdi pörkölt és a dél-hargitások vadas alapban készített, zöldfűszeres tokánya is.

Spirituális kapcsolat ember és állat között

Olyan produkciókat hoztak a magyarországi meghívottak, amelyek egy spirituális, mély ember-állat bizalmi kapcsolatra épülnek. A (lovas) solymászat 4000 éves technikáját élteti tovább a pannonhalmi hagyományőrző, Krekács Zoltán, de a madarakkal manapság már nem vadásznak. A bemutató előtt a solymász segédje tértisztítást végzett, majd megkezdődött a röptetés, a vadászat a feldegg sólymokkal. Mivel a kis tér és a tömeg zavaróan hatott a nagy puszták perspektíváihoz szokott madarakra, különösen a fiatal és nyugtalanra, a gazdája és a közönség is izgulhatott egy pár percig a szabadságot próbálgató madárért. De a solymász sosem eshet pánikba, és nagyon következetesnek kell lennie – tudtuk meg.

Az agarászok országos szövetsége a legrégebbi magyar civil egyesület, a magyar agár genetikai megőrzését tűzte ki célul. Ennek a kutyafajnak számos színváltozata van, és jellemzője, hogy sokáig tud gyors lenni, és nagy rugalmasságot biztosít neki a testfelépítése. Hajlékonysága a szántóföldön futásra is alkalmassá teszi, könnyedén le tud nyúlni a nyúlért. Ezt szemléltették ott helyben is a nyulak, őzek fenekén levő fehér foltot jelképező, géppel húzott zacskó után futó kutyák.

Felvillanyozva a színpadon

Már túl voltunk egy kiadós záporon és az egy-két-három ízben eleredő esőn, az árkosi általános iskola diákjainak előadása után a közönség beszorult az ebédlő színteréül szolgáló nagy filagória alá, ami felvillanyozta az előadókat. A rétyi fúvósok energikus előadása, a Háromszék táncosainak temperamentumossága („brutális volt” – hallottam a hátam mögül), majd a vadászkürtös zenekar is fokozta a hangulatot. És a netovább: Erdélyi Tamás szarvasbőgő-bajnok (!) fellépése. A vadász-előadó a csalsípokkal a szalonkát, az őzet, a rókát, a galambot, a vaddisznót is magához csalogatja, ha akarja. Ráadásul a párzás hevében bőgő, majd a célba érő, a vetélytársával megküzdő és a nőstény utáni harcban megfáradt szarvas hangjait is megismerhettük. S még mindemellett vadfotó-kiállítás, vadászatikellék-vásár, vadászati konferencia (lásd holnapi lapszámunkban) és a kastélyban trófeakiállítás is színesítette a programot. Egyszóval: élmény volt!

További fotók itt.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés