Üzenet a rácsok mögül

A rácsok mögött sem a saját, hanem a romániai magyar nemzetrész jövőjéért aggódnak székely politikai foglyaink, derült ki a velük folytatott beszélgetés során. Erre Kulcsár-Terza József RMDSZ-es parlamenti képviselő közbenjárására nyílt alkalmunk pénteken a csíkszeredai büntetés-végrehajtási intézet falai között. Beke István Attila és Szőcs Zoltán magvas üzeneteket is megfogalmazott a székelység és erdélyi magyarság felé, melyeket a továbbiakban közvetítünk.
A jogerős, de jogtalanul kimondott ítélet nyomán bekövetkezett újabb letartóztatásuk óta Kulcsár-Terza József immár harmadszor látogatta meg a börtönben sínylődő fiatalembereket. A nyár elején ezt csak magánemberként tehette meg, második és harmadik alkalommal azonban már hivatalos minőségben, a román parlament emberjogi bizottságának tagjaként kereste fel őket. A fogvatartottak életkörülményeiről ugyanis honatyáink a helyszínen tájékozódhatnak, mi pedig éltünk annak lehetőségével, hogy elkísérhetjük.
Az érthetően szigorú ellenőrzést követő beléptetésünk után Miklós Zoltán igazgató várt ránk és kísért az irodájába, ahol részletesen tájékoztatott az intézetben levő viszonyokról, a két fogoly állapotáról, illetve jogairól. Ez utóbbiak közé tartozik többek között a hitélet gyakorlása is, erre viszont felekezetüknek megfelelően és anyanyelvükön eddig nem nyílott lehetőségük. Annak ellenére sem, hogy ezt kifejezetten igényelték. Ebben a börtönben ugyanis, – amint arról mi is meggyőződhettünk –, csak egy ortodox kápolna van, és a magyar egyházak lelkipásztorai nem szoktak ide látogatni. Ennek okát nem firtattuk. Már csak azért sem, mert exc. és ft. Tamás József római katolikus püspök még ott tartózkodásunk alatt megígérte a fegyházigazgatónak, hogy majd havi rendszerességgel lelki gondozásban részesítik az érintetteket.
Vasajtókon át, a börtönigazgató és egy fegyőr kíséretében jutottunk el politikai foglyaink szűkös cellájáig, és az utolsó zár kattanása után átölelhettük a kézdivásárhelyi fiatalokat. Beke István Attilát és Szőcs Zoltánt, akikkel a börtön tanulótermében alkalmunk nyílt kötetlenül is beszélgetni. Az elhangzot­taknak pedig az a legfontosabb tanulsága, hogy a rácsok mögötti élet sem törte meg őket. „Egyenes volt a gerincünk, amikor ide hoztak, és egyenes gerinccel fogunk innen távozni” – állították mindketten határozottan. Helytállásukról a Beke István pólóján díszelgő, Nemzeti hang nevű rockbandától származó idézet is tanúskodott: „Én vagyok, ki nem adja fel soha.”
Következetesen elhárították a hogylétükre vonatkozó kérdéseket, mert ennél fontosabbnak tartották az erdélyi magyarságot emésztő és nyomasztó gondok megoldásának keresését. Ennek jegyében fogalmazták meg az üzeneteiket is székely véreik felé, azt, hogy fogjanak össze, és együtt küzdjenek az elnyomás ellen. Kiszolgáltatott népből ugyanis csak így kovácsolódhatnak nemzetté, a szabadság pedig a nemzetek kiváltsága.
Ugyanakkor a média képviselőit, politikai pártok és civil szervezetek tagjait arra kérik, lépjenek fel egységesen azért, hogy a román igazságszolgáltatás tegye a dolgát. Például indokolják meg, mi alapján mondták ki az ítéletet, hiszen ennek hiányában fellebbezni sem tudnak, vagyis alapvető emberi és állampolgári jogaiktól fosztják meg őket. De amint arra rámutattak, mi is veszélyben vagyunk, mert ha ezt velük a hatalom ma megteheti, akkor holnap bárkivel megeshet. Végezetül hangot adtak meggyőződésüknek, hogy akinek erre másképp nincsen módja, egy Istenhez intézett fohásszal vagy imával is hathatósan hozzájárulhat a nemzet, valamint az ő személyes szabadságuk visszanyeréséhez. <<