Ütött az óra!

Sokan gyűltünk össze Székelyvásárhelyen idén is, de mindannyian tudjuk, hogy nem elegen. Mi, akik ma itt vagyunk, hisszük, hogy nem szabad hagyni, hogy népünk szabadságvágyának lángja kialudjon. De lelkünk mélyén mindannyian tudjuk, hogy ez a láng évről évre egyre kisebb és haloványabb az érdektelenség szürkeségében. Ezért mi mindannyian, egyenként és személyesen felelősek vagyunk, ítélkezik felettünk minden felmenőnk, aki verítéket és vért áldozott, szenvedett, de meg nem alkudott azért, hogy ma itthon magyarként, székelyként élhessünk.
Idén is összegyűltünk, hogy követeljük a székely szabadságot. Azt a szabadságot, melyet megígértek, és amely jár nekünk. De ideje szembenézni a ténnyel, hogy a történelemben senkinek nem jár semmi ingyen, mindenki azt kapja, amiért megdolgozik, amit kiharcol magának, amit igazán akar.
Ideje szembenézni azzal a ténnyel, hogy a román állam hadjáratot folytat ellenünk, és nem akarja, hogy itthon magyarként, székelyként élhessünk és fejlődhessünk. Zaklatják rendezvényeinket, és büntetik az azokon résztvevőket. Tiltják nemzeti jelképeink használatát. Ellehetetlenítik anyanyelvünk használatát. Elhurcolják otthonaikból székely testvéreinket, és a legsötétebb kommunizmust idéző koncepciós eljárásokat folytatnak ellenük. A nemzetközi, de még a román jogot is sértő módon tiltják ki nemzettársainkat Erdélyből, sokszor még egy valótlan okot sem felhozva.
Szembe kell néznünk a ténnyel, hogy nem elég siránkoznunk ezek miatt, hanem tennünk is kell ellenük, mert senki más nem fog megvédeni minket, és senki más nem segíthet rajtunk, ha mi nem segítünk magunkon. Ne csak követeljük nemzeti jelképeink használatának jogát, hanem használjuk is nemzeti jelképeinket. Ne csak felháborodjunk azon, hogy üldözik nemzettársainkat, hanem védjük is meg őket, viszont ne hagyjuk, hogy korrupt emberek magyarságukkal takarózzanak. Ne csak követeljük nyelvünk jogegyenlőségét, hanem használjuk is a magyar nyelvet.
Ne csodálkozzunk, hogy egyre többen érdektelenek nemzetünk ügye iránt, főleg fiatalok, amíg hagyjuk, hogy szabadságvágyunkat, követeléseinket folyamatosan csak üres politikai szólamként használják, és azok, akik elvileg bennünket kellene képviselniük, még mindig üzletelnek a minket elnyomókkal és felakasztani vágyókkal.
Fel kell ébresztenünk magunkat és környezetünket abból a szürke érdektelenségből, melybe belesüllyedtünk az elmúlt negyed évszázad során. Fel kell ráznunk népünket ebből a nyomasztó és emésztő álomból, és el kell kezdenünk dolgozni azon, hogy gyerekeinkre, unokáinkra ne csak letarolt erdőket és feljavított utakat hagyjunk. Nem szabad engednünk többet a megalkuvóknak, a jövőnkkel kufárkodóknak és az igazából csak a húsos fazékról lemaradt üresen kuruckodóknak.
Mint közösség mindent meg kell tennünk azért, hogy az országot tönkretevő bukaresti korrupció Székelyföldön nehogy még jobban elterjedjen. Ne feledjük soha, hogy nem az autonómia a cél, hanem az csak egy eszköz abban a munkában, melyet népünk megmaradásáért és fejlődéséért végzünk. Addig is, amíg az autonómia még nincs a kezünkben, élnünk kell minden más olyan törvényes eszközzel, ami rendelkezésünkre áll.
Ha a román állam ezt tagadja is, mi gondoljunk úgy Székelyföldre, mint önálló egységre, és egységes gazdasági és politikai elvek és tervek szerint dolgozzunk. Ehhez a munkához soha nem kaptunk a magyar nemzettől annyi támogatást, mint ma. Ne hagyjuk, hogy egyesek ezt a segítséget szemfényvesztő semmiségekre pazarolják.
Ne felejtsük el soha, hogy a magyar nemzet része vagyunk, és ne felejtsünk el eleget tenni a magyarsággal szembeni kötelességünknek. Ugyanakkor ne hagyjuk, hogy a labanc lelkű árulók újra szétszakíthassák nemzetünket a Kárpát-medencében.
Ütött az óra, és ha tovább haladunk kis lépésekben az enyészet felé, lehet, késő lesz majd felébredni. Épp ezért nem csak követelnünk kell a jogokat, melyek megilletnek minket, hanem egy népként, egy akaratként el kell kezdenünk tenni értük, hogy majd egyszer ténylegesen megünnepelhessük a székely szabadság napját.
Az Erdélyi Magyar Ifjak közleménye