
Tegnap reggel elindult a csíksomlyói búcsúba a Boldogasszony zarándokvonat a budapesti Nyugati pályaudvarról.
2017. június 02., 00:182017. június 02., 00:18
Tegnap reggel elindult a csíksomlyói búcsúba a Boldogasszony zarándokvonat a budapesti Nyugati pályaudvarról.
A négynapos útra induló több mint ezer zarándokot Soltész Miklós, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára búcsúztatta, és a zarándoklat lelki vezetője, Székely János esztergom–budapesti segédpüspök áldotta meg. „A zarándoklat és a fiatalok részvétele üzenet az egész magyarságnak és kereszténységnek. A fiataloknak óriási küldetése van, és abban, hogy ezt felismerjék és megtalálják a helyes utat, fontos szerepe van a kereszténységnek és szerepe lehet benne a mostani zarándoklatnak is” – mondta az államtitkár.
A zarándokok Nagyváradon püspöki szentmisén vettek részt a Szent László alapította püspökség székesegyházában, majd Kolozsváron ünnepséget tartottak az állomáson. A zarándokok ma Gyimesbükkre, az ezeréves határhoz érkeznek, szombaton a csíksomlyói búcsún vesznek részt. A programot negyedik nap Gyergyószentmiklós főterén szabadtéri szentmise zárja. A szombaton 12.30-kor kezdődő búcsúi szentmise fő celebránsa Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke lesz.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!