
Ahogyan azt a múlt héten megígértük, ma azoknak a személyeknek a jogaival foglalkozunk – érintetteknek nevezzük őket – akiknek adataira az Adatvédelmi rendelet előírásai vonatkoznak. Ezen jogok ismeretében mindjárt könnyebb a megfelelő cselekvési módot választani. Ismételjük át őket, abban a sorrendben, ahogy a GDPR említi.
2018. december 19., 00:152018. december 19., 00:15
Ezek az információhoz, a hozzáféréshez, a helyesbítéshez, a törléshez (elfeledtetéshez), a feldolgozás korlátozásához, az adatátvitelhez, a feldolgozás letiltásához, illetve a kizárólag automatizált folyamatban való adatfeldolgozás elleni tiltakozáshoz való jog.
Az információhoz való jog
Milyen információkat kell az érintett személy tudomására hozni? Elsősorban az adatfeldolgozó és képviselője kilétét és elérhetőségeit, továbbá az adatvédelmi biztos elérhetőségeit. Közölni kell vele a feldolgozás célját és törvényi alapját, az adatok végső címzettje(i)t, tudnia kell, ha az információkat harmadik félnek adják át.
Informálni kell a megfelelő garanciákról, az adatok tárolásának időtartamáról, az érintett személy jogairól (feldolgozás, korlátozás, törlés, jóváhagyás visszavonása, adatátvitel, tiltakozás). Joga van a panasz megfogalmazásához, az adatok hozzáférhetetlenségének következményeiről, az automatizált döntési folyamatokról is tájékoztatni kell,
Mikor kell a személyeket mindezekről informálni?
A hozzáféréshez való jog
Az érintett személy kérheti az adatfeldolgozótól az adatfeldolgozás tényének megerősítését, a feldolgozott adatokhoz való hozzáférést és azon adatok másolatát, amelyeket feldolgoz az operátor. Meghatározott díj ellenében ennél több információt is kérhet, valamint azt, hogy bizonyos rendszerben hozzáférhessen a feldolgozott adatokhoz. Bármelyik eset is forduljon elő, az operátor kérheti a kérelmezőtől, hogy identitását igazolja, ellenkező esetben illetéktelenek is hozzáérhetnek a szóban forgó adatokhoz, és ez adatvédelmi incidens tárgyát képezi.
A helyesbítéshez való jog
A feldolgozott adatok javításának, illetve kiegészítésének jogára vonatkozik. Az érintett személynek joga van ahhoz, hogy az adatfeldolgozó indokolatlan késések nélkül kijavítsa a rá vonatkozó helytelen adatokat. Azt a célt szem előtt tartva, aminek elérésére jóváhagyását adta adataival együtt, azt is kérheti, hogy egészítsék ki adatait, egy újabb jóváhagyás birtokában (a rendelet 16. cikkelye) Ezt az operátor egy, különleges esetben legtöbb két hónap alatt köteles megtenni. Amennyiben nem veszik figyelembe a kérelmező helyesbítésre vonatkozó igényét, kötelesek őt tájékoztatni ennek okairól. Amennyiben nézeteltérés merül fel, a személynek tudomására kell hozni, hogy joga van a felügyelő hatósághoz fordulni panasszal.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!