Utat vesztett az ellenzék…

Ritka az olyan ténymegállapítás, mellyel minden magyar politikai elemző egyetértene. Az, hogy a mai ellenzék romokban hever, és teljességgel alkalmatlannak tűnik bármiféle kormányváltásra, egy ilyen tézis.

Az áprilisi választás óta a Fidesz továbbra is vezeti a népszerűségi listákat, sorra nyeri az időközi választásokat (a hétvégén, Pakson 94 százalékkal alighanem rekordot döntött), az ellenzéki erők egyre-másra keverednek szabályos bohózatokba, elég csak az LMP-n belüli, kívülálló számára már-már követhetetlen belharcokat említeni. Az sem mindennapi, hogy Sneider Tamás, a Jobbik elnöke tisztulási folyamatnak nevezi pártja erkölcsi-politikai mélyrepülését. Miközben Szanyi Tibor a kerítés kapcsán Auschwitz-lightozik, a mögötte álló MSZP–Párbeszéd szövetség a parlamenti küszöb alatt tanyázik, az Együtt már nem létezik, a DK örül, hogy egyáltalán bejutott a törvényhozásba.

Hogy ez jó-e vagy rossz, abban már nincs egyetértés, még a jobboldalon sem.

Vannak, akik demokráciaelméleti érveléssel próbálják azt igazolni, hogy az ellenzéket akár mesterségesen is életben kell tartani, mert fontos a kormány ellenőrzése. Az nem kétséges, hogy a hatalom ellenőrzése fontos szempont, de nem mindegy, hogy ki ellenőrzi a hatalmat. Ha egy idegen és mindenféle nemzeti létformával szemben ellenséges hatalmi góc helyi zsoldosai töltik be váltó-pártszövetség szerepét, akkor azok jobb, ha nem léteznek.

Nyilván az lenne az optimális forgatókönyv, ha két vagy több nemzetileg elhivatott politikai erő vetélkedne a hatalomért, de a Jobbik balfordulatával sajnálatos módon már nincs egyetlen olyan ellenzéki erő sem, melyre úgy lehetne rábízni a kormányrudat, hogy a migránsválság árnyékában ez ne fenyegetne Magyarország de facto felszámolásával.

Sokan feltették már a kérdést, hogy hol rontotta el a mai ellenzék? A válasz eléggé egyszerű.

A nemzet önfelszámolását be lehet csomagolni tetszetős, a korszellemmel, a fogyasztói idiotizmussal konvergens érvrendszerbe, ebben a balliberális erők igen nagy gyakorlatra tettek szert. Egy dolgot azonban nem lehet megtenni. Közvetlenül az átlagember életösztönére ható negatív jelenségeket elbagatellizálni, s egyértelműen állást foglalni a mindennapi emberek jelenlegi életformájának felszámolása mellett, egy ködös, tartalmatlan szolidaritási eszme jegyében. Márpedig a teljesen ésszerűtlen migránspártisággal az ellenzék ezt tette.

Egymás között szólva: jól tette, ennek eredménye az, hogy Orbán Viktor ma 2030-ig terjedő történelmi korszakban gondolkodik.