Utak és ösvények

Puskás Attila Utak és ösvények – Erdélyi magyar sors című kötetét mutatták be a szerző jelenlétében csütörtökön a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház földszinti termében, a Vigadó Galéria programjaként.

Farkas Imola

2017. május 22., 00:202017. május 22., 00:20

Puskás Attila Utak és ösvények – Erdélyi magyar sors című kötetét mutatták be a szerző jelenlétében csütörtökön a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház földszinti termében, a Vigadó Galéria programjaként.

Az összegyűjtött írások korábban nyomdafestéket láttak már a Háromszék napilap hasábjain, ebben a formában idén adta ki a megyeszékhelyi Kaláka Könyvek kiadó. Iochom István újságíró méltatta a kiadványt, amellyel tovább ismerkedhetett a közönség: Takács Réka, a Református Kollégium tanulója olvasott fel belőle részleteket.

A kötetet szülei emlékének ajánlja a szerző, a két fejezetre osztott könyv – Kolozsvári emléktöredékek és Egy megfigyelt család – különlegessége, hogy bár Puskás Attila gyerek- és fiatalkori emlékeit, majd a kommunizmus éveiben az övéit ért meghurcoltatásokat írja le, tulajdonképpen az adott korról kapunk érzékletes képet, hiszen sok erdélyi magyar család osztozott ebben a sorsban.

Több tehát a kötet, mint megidézett emlékek halmaza, ilyenformán a könyvbemutató is tulajdonképpen két részre osztható, a konkrét írásokból kiindulva „rendhagyó történelemóra” is zajlott. A szerző – és a közönség soraiban ülő hozzászólók – felidézték az egykori Securitate ténykedését, a kommunizmus éveiben mindennapos lehallgatások, beszervezések menetét.

Puskás Attila írói indulásáról elmondta: biológus végzettségével szerencséje volt, a szakterületén jegyzett első könyveiben nem kellett dicsérnie a rendszert, a pártot, 1989 után pedig már más témában is írni kezdhetett. A kolozsvári gyerekkorról szóló első rész születésétől az egyetemi évekig öleli fel a népes család történetét – szülei négy gyereket neveltek, Kolozsvár belvárosában álló házukban pedig mindig volt valaki látogató, rokon. A második rész konkrétan a megfigyeléseket, üldöztetést írja le: édesapja és mindhárom fiútestvér vaskos dossziét tudhatott magáénak a Securitate „jóvoltából”. (Húgát még azután is megfigyelték, hogy férjhez ment Budapestre.)

A szerző tudja: róla 11 ember jelentett, akiknek neveit mai napig nem adták ki, közülük egy személy az, aki ennyi év után előállt, és bocsánatot kért. Ám amint fogalmazott, akiben továbbra sincs annyi tisztesség és becsület, hogy felfedje magát, annak nem jár megbocsátás.

Mi több, őt magát is megpróbálták beszervezni, úgyhogy testközelből figyelhette meg ennek a szokásos lépéseit. Rendszerint jutalmazással (pénz, engedmények, például külföldre utazás lehetősége) érték el, hogy egymásról jelentsenek az emberek, így sikerült nagyon sok papot, teológust is beszervezni. Persze nem mindenkit vezetett ártó szándék, és sokan semleges, semmire nem használható „jelentéseket” írtak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés