Utak és ösvények

Puskás Attila Utak és ösvények – Erdélyi magyar sors című kötetét mutatták be a szerző jelenlétében csütörtökön a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház földszinti termében, a Vigadó Galéria programjaként.

Az összegyűjtött írások korábban nyomdafestéket láttak már a Háromszék napilap hasábjain, ebben a formában idén adta ki a megyeszékhelyi Kaláka Könyvek kiadó. Iochom István újságíró méltatta a kiadványt, amellyel tovább ismerkedhetett a közönség: Takács Réka, a Református Kollégium tanulója olvasott fel belőle részleteket.

A kötetet szülei emlékének ajánlja a szerző, a két fejezetre osztott könyv – Kolozsvári emléktöredékek és Egy megfigyelt család – különlegessége, hogy bár Puskás Attila gyerek- és fiatalkori emlékeit, majd a kommunizmus éveiben az övéit ért meghurcoltatásokat írja le, tulajdonképpen az adott korról kapunk érzékletes képet, hiszen sok erdélyi magyar család osztozott ebben a sorsban.

Több tehát a kötet, mint megidézett emlékek halmaza, ilyenformán a könyvbemutató is tulajdonképpen két részre osztható, a konkrét írásokból kiindulva „rendhagyó történelemóra” is zajlott. A szerző – és a közönség soraiban ülő hozzászólók – felidézték az egykori Securitate ténykedését, a kommunizmus éveiben mindennapos lehallgatások, beszervezések menetét.

Puskás Attila írói indulásáról elmondta: biológus végzettségével szerencséje volt, a szakterületén jegyzett első könyveiben nem kellett dicsérnie a rendszert, a pártot, 1989 után pedig már más témában is írni kezdhetett. A kolozsvári gyerekkorról szóló első rész születésétől az egyetemi évekig öleli fel a népes család történetét – szülei négy gyereket neveltek, Kolozsvár belvárosában álló házukban pedig mindig volt valaki látogató, rokon. A második rész konkrétan a megfigyeléseket, üldöztetést írja le: édesapja és mindhárom fiútestvér vaskos dossziét tudhatott magáénak a Securitate „jóvoltából”. (Húgát még azután is megfigyelték, hogy férjhez ment Budapestre.)

A szerző tudja: róla 11 ember jelentett, akiknek neveit mai napig nem adták ki, közülük egy személy az, aki ennyi év után előállt, és bocsánatot kért. Ám amint fogalmazott, akiben továbbra sincs annyi tisztesség és becsület, hogy felfedje magát, annak nem jár megbocsátás.

Mi több, őt magát is megpróbálták beszervezni, úgyhogy testközelből figyelhette meg ennek a szokásos lépéseit. Rendszerint jutalmazással (pénz, engedmények, például külföldre utazás lehetősége) érték el, hogy egymásról jelentsenek az emberek, így sikerült nagyon sok papot, teológust is beszervezni. Persze nem mindenkit vezetett ártó szándék, és sokan semleges, semmire nem használható „jelentéseket” írtak.