Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke újabb jelöltet vár Romániától a Viorica Dăncilă ügyvivő kormányfő által javasolt Victor Negrescu helyett.
2019. október 30., 09:462019. október 30., 09:46
Névtelenséget kérő tisztségviselők arról számoltak be, hogy a jelenlegi romániai belpolitikai válság idején olyan jelölt nevét várják, aki mindegyik főbb pártnak elfogadható, márpedig Klaus Johannis román elnök azonnal tiltakozását fejezte ki a délután megnevezett volt miniszter ellen, kiemelve, a leváltott kormánynak már nincs legitimitása bárkit is jelölni a brüsszeli testületbe.
„Európa most Romániára vár” – fogalmazott az egyik illetékes.
Sajtóhírek szerint von der Leyen azt kérte, hogy Bukarest mielőbb terjesszen fel új jelöltet. Egyesek arra is rámutattak, hogy az új kormány valószínűleg európai néppárti (EPP) politikust fog megnevezni, nem szociáldemokratát, és a leendő német bizottsági elnök is ehhez a pártcsaládhoz tartozik.
Az új összetételű Európai Bizottság az eredeti tervek szerint november elején lépett volna hivatalba, azonban ezt el kellett halasztani, miután a román mellett a magyar és a francia jelöltet is elutasították az Európai Parlamentben (EP). A jelenlegi cél december elseje, noha vannak, akik szerint egyre kevésbé valószínű, hogy ez tartható lesz.
A Dăncilă-kormány első jelöltjét, Rovana Plumbot szeptember végén összeférhetetlenség miatt szavazta le az EP jogi szakbizottsága. Dăncilă – akitől október 10-én megvonta a bizalmat a parlament – azóta másik két biztosjelölttel is próbálkozott. Brüsszel azonban arra vár, hogy legitim kormány kerüljön az ország élére.
Johannis korábbi pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökének, Ludovic Orbannak adott kormányalakítási megbízást. Az új kormány november 4-én járul bizalmi szavazásra a parlament elé.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!