Ünnepszombat, nagyszombat, húsvét szenvedje

A szentelésre szánt tüzet az előző évben szentelt barkából és korhadt sírkeresztek forgácsaiból gyújtották meg eredetileg kovakő-szikrával – a „pogány” időkben ez volt a „tavaszi tűz”. Az ebből nyert júdásszenet, ahogy az andrásfalviak nevezték, nagyon sokféle célra használták. Ahol nagypéntek óta nem égett a tűz, most ezzel gyújtották meg, hogy hozzákezdhessenek a sütéshez-főzéshez, de tettek belőle a jószág itatóvizébe is, szétszórták a házban, az istállóban és a földeken. Vihar idején a tűzbe rakták, hogy a villám ne tudjon ártani, zsírba keverve sebkenőcsként használták.

Szenteltvíz minden baj ellen

Székelyvarságon nagyszombat reggelén a pap a templom előtt tüzet, a templomban pedig vizet szentelt. A szertartáson jobbára azok a fiatalok vettek részt, akiket az új szenteltvízért küldtek otthonról, a templomot viszont egész nyitva tartották, hogy bárki hozzájuthasson. A kászonfeltízi gyerekek már élelmesebbeknek bizonyultak, ők csak piros tojásért voltak hajlandók szenteltvizet hordani a házakhoz. Csíkmenaságon a pap a templom udvarán csöbrökben odakészített vizet szentelte meg, hogy abból bárki meríthessen.

Az ozsdolai asszonyok is kisebb-nagyobb üvegekben vitték haza a templomból. Egy részével – kereszt alakban – végiglocsolták az istállót, hogy semmilyen baj ne érje az állatokat, a másik részét pedig igyekeztek beosztani a következő vízszentelésig, mert bizony elő kellett venni, ha betegség ütötte fel a fejét: azzal kenték be a fájó testrészt. Persze, imádkozni is kellett melléje! Csíkborzsován vasárnap csak az ehetett a megszentelt ételből, aki előbb szenteltvízben mosakodott.

Csíkdelnén – szentelt barkát mártva bele – az egész udvart meghintették, hogy a békák ne járják. Csekefalván is elsősorban a lakószobát és a gazdasági épületeket óvták ily módon, de az ivóvízbe is töltöttek belőle: fejfájós embert, beteg állatot egyaránt azzal itattak; Csíkmenaságon inkább a nagybetegeket. Csíkszentgyörgyön a legelőre való kicsapás előtt mosták meg – kereszt alakban! – a jószágokat szenteltvízzel. Farkaslakán szenteltvízzel keresztet rajzolva akadályozták meg nyáron, hogy a jég elverje a határt, de azzal kenték be a tehén tőgyét is ellés után. Néhol az a hiedelem járta, hogy akit a szentelt vízben először keresztelnek meg, egész életében szerencsés lesz.

Pozsony Ferencnél olvassuk, hogy a kézdiszentlélekiek csak este 6 órakor szenteltettek tüzet, olajat, gyertyát és vizet (utóbbit megigézett gyerekek gyógyítására használták), és az éjfélig tartó szentmise után indultak körmenetre. „A nagyszombati feltámadási körmenet végén, az első harangszó után Kézdikőváron leszedték a fákról azt a szalmát, amit még karácsony éjjelén a betlehemi jászolból vagy az angyalok ágyából vittek ki a gyümölcsöskertbe, és ott szorosan a fákra tekerték, hogy a következő évben azoknak jó termést idézzenek elő.”

Hajnalozás, legényavatás

„A húsvét előtti nap – ünnepszombatja, nagyszombat – inkább házi munkával, sütéssel, főzéssel, házrendezéssel telik. Ilyenkor aki csak teheti, mellőzi a mezei munkát, erdőlést, utazást, napszámosságot. Ekkor söprik tisztára az életszert, a kapu előtti bejáratot, fát vágnak, takarítanak, tyúkot vágnak, veteményt tisztítanak, szobákat rendeznek, súrolnak, textíliát cserélnek. A meszelést egy-két héttel korábban végzik el” – írja Jeles napok, ünnepek, szokások Vadasdon című monográfiájában Székely Ferenc.

Ott – és még néhány helyen – ezen a napon indultak húsvéti hajnalozásra a serdőlő legények, hogy színes papírokkal megtűzdelt fenyőágakkal díszítsék fel a kapubejáratokat. Gegesen ma is így fejezik ki a hétfőn esedékes öntözés szándékát, de a 14. életévüket még be nem töltött gyerekeknek este 10 órakor már a házban kell lenniük, mert ha utána kapják el őket az utcán a nagyobbak, a náluk levő fenyőgallyakkal megvesszőzik őket. Aki legénnyé akar válni, annak sajátos avatási szertartáson kell átesnie: egy 5 m hosszú és 20 cm széles, a Nagyhídra lefektetett deszkán kell úgy átszaladnia, hogy közben a nagyobbak két oldalról fenyőágakkal csapkodják! 1969-ben sikerült is eltörni egyikük karját!

Nagyszombaton délután fenyőágat osztanak minden házhoz, kivétel nélkül. Ezt „szokás szerint” mindenki elfogadja. Már ez oly jóleső, húsvéti hangulatot teremt a falu apraja, nagyja között a nagypénteki szomorú esemény után. Alig várja mindenki, hogy megérkezzék a falusi szekér a szovátai havasból hozott jó illatú fenyőágakkal. A falu gyermeke, aki csak nem halálos beteg, mind ott sorakozik már a megérkezés előtt, hogy minél több ágat vihessen. Érdekes a gyermeksereg között az a versengés, hogy melyik vigye az ágat a legtehetősebb házhoz, mert ott több ajándékot adnak fáradságáért (egy-két tojás vagy pénz). A gazdák kitűzik az ágat a kapura; ez a jele annak, hogy szívesen látják majd másodnapján az ajándékgyűjtőket; ezek csak oda mennek, ahol ki van tűzve vagy szegezve az ág. A vecsernyekor megkezdett szétosztás szürkületre véget ér. Akkor kezdődik a „határkerülés”…

Szabó Bálint: Húsvéti népszokások Nyárádszentimrén (Erdély, 1938/7–10.)

Korondon, amikor délben megszólalt a nagycsütörtök óta néma harang, a kertben jól megrázták a gyümölcsfákat, hogy szép termést adjanak. A 19. század végén a Nyárád-vidéki fiatalság nagyszombaton este járta be a határt, imádkozott a jó termésért és az annak betakarításához szükséges jó egészségért. A legtöbb helyen viszont húsvétvasárnapra hagyták a határkerülést – ám erről holnap lesz szó.