Ünnepiben a honvédség!

Olyan nem létezik nálunkfelé, hogy egy ember s egy asszony ne tudna eltartani egy marék gyermeket. Már nemcsak azért, mert öröme volt… hogy is mondjam…, szóval öröme volt bennük ágyban s asztalnál. Az életnek megvan a súlya dologidőben s megvan a rangja ünnepnapokon. Fábián Imre bizonyosan tudta, hogy Korond felett nemcsak egy homály van, ahogy a nótában. Azt is tudta – másképpen nem mondta volna –, hogy Atyha, Pálfalva, Fenyőkút s a Likaskő között élő Korond felett az egek is rábólintanak arra, amit mond. Miközben három gyermeket s három leánykát nevelt tisztességben.

– Mert ugye, más a fiúgyermek, más a leányka. Hangoskodás nálunk nincs, csak beszélgetés. Van, amennyi birtokom van, nálunk kevés a szántóföld, de vannak legelők, erdők.

Rendben minden beszéde. Amikor azonban az iparról szól, a szabóságról, szigorodik a csend s a hallgatóság is körülötte. Igaz, a dicsekvés messzébb állott tőle, mint az aragonit a gyémánttól.

– Azt mondják, a kerámia s a fazekasság mind művészet. Igaz. De én harisnyaszabó vagyok. Az abaposztó nem agyag bizony. Lajbit s szebb mellényt, férfinak harisnyát, asszonynak kabátot…, szóval ha nem is művészet, de ipar bizony, ünnepi a javából.

Akkor futott haza estefelé a nyárban a nagyobbik fia.

– Édesapám, azt üzente Balázs János bácsi, hogy magát keresik.

– Itthon vagyok, fiam, ha egyenruhás, ha cigány, én itthon.

Az állatok gondját rendezte. Nem volt az a riadozó fajta. Félóra múltán már a konyhában hallja.

– Olyan kihalt s olyan árva, mint Krasznahorka büszke vára…

– Márta lelkem, ez Novák! Ez ő. Vakuljak meg, ha nem ő.

– Ne vakuljon, vakon is jól hallja.

Novák Ferenc, a híres koreográfus, a „táncigazgató” már kopogott volna, de csak állott az ajtóban, nézte őket derűben, mosolyban.

 – Ó, Isten hozott, Tata, kerülj beljebb. Hogy én hogy örülök…

– Én is nektek, Imre. Nem tudtam korábban jönni, most szálltam le egy kocsiról.

A nagy lábos gulyásból jutott a budapesti Honvéd Táncegyüttes rendezőjének is. Szegedtől Amszterdamig mindenki tisztelte a táncművészetét, a rendezését. És mindenki Tatának szólította. Apja s nevelője bizony a magyar táncművészetnek. Estefelé már kinn ültek a diófa alatt, levegő volt bőven, a denevérek még nem jöttek elé.

– Van egy gondom, Imre. Egyenesen idehoztam neked. Inkább így mondom, hogy magunknak.

Fábián Imrének sok minden megfordult a fejében, de kivárt. Novák Tata jött, ő tudja, ő mondja majd.

– Imre, neked van-e valaki segéded az iparban, itt helyt, Korondon? Szóval… nagy munka, nagy…

– Attól függ. Mert ugye a nagyobbik fiú már szinte legény. Az egy dolog…

– Szükségünk van Pesten hatvan, pontosan hatvan darab abaposztóharisnyára, a táncosoknak.

Fábián Imre azt is érezte, mintha kevés lenne a levegő a Diófa alatt. Mit akar Novák Tata? Hol táncol hatvan legény hatvan színúj harisnyában?

– Tata, dolgozni könnyebb, mint beszélni. Amit mondtál, attól megtikkadtam. Tölthetek-e neked is egy cseppet? Neeem, nem áldomás ez, Tata. Gutaütés ellen kell.

– Te sose ittál a jól esőnél többet, mióta ismerlek. A tikkadás ellen mondom, hogy a posztó hengerben, tömbben megvan, szép szürke, könnyű és összemarkolható.

Fábián Imre fölvette a poharat, ez volt már a harmadik, de nem koccintott. Novák Ferenc Tata ivott a pohárból, ezúttal szó nélkül.

– Időben hogy álltok, Feri? – És ezt Novák mester már közelítésként hallotta.

– Öt hét, Imre. Öt. Azért jöttem hozzád, mert bízom… És nekem ehhez a nagy munkához éppen a te korondi nadrágjaid, harisnyáid kellenek. Minden hozzávaló anyag, az utolsó cérnáig, benn van Székelyudvarhelyen, lezárt s őrzött autóban.

Fábián Imre házát megközelíteni se merték, csak a gyerekek. Mindent a keze alá adott a család. A gyermekek csak bámultak és nevettek távolabbacska. Mert naponta két harisnyanadrág, segéd nélkül! De jó lenne látni azt a Honvéd Együttest, amelyet Fábián Imre öltöztetett be egy hónap alatt! Hatvan harisnyanadrág 30 nap alatt. A denevérek se mertek ricsajkodni, a diófa csendben érlelte az idei termést. És amikor fölrakodásra jöttek Budapestről Korondra, az emberek mintha mind ünnepiben. Ki hallott ilyent, Pestről rendelnek hatvan székely harisnyanadrágot egy hónap alatt. S megkapják! A történet úgy tartja számon, hogy csak Korond az a falu, amelyik egymaga felöltöztette a honvédséget.