Ünnep az összetartozás jegyében

„Mi, magyarok bátran kihúzhatjuk magunkat. Megmaradtunk, pedig hányszor és hányan akarták a vesztünket az elmúlt 1100 év alatt. Túléltük a tatárjárást, törökök és Habsburgok uralmát, de hol vannak ma már a fasiszták, a kommunista hatalom vagy Maniu-gárdisták? Mind-mind a múlthoz tartoznak. Mi pedig itt vagyunk, jelenünk és jövőnk van, sőt nem csak túléltük ezeket a vészterhes időket, hanem ma a Kárpát-medence legnépesebb nemzetét alkotjuk. És más népektől eltérően, van világos jövőképünk, tudjuk, mit akarunk, és az is megvan, hogy kivel akarjuk. Együtt akarjuk. Együtt, a magyar nemzet” – köszöntötte himnuszunk eléneklése után Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke Potápi Árpád János magyarországi államtitkárt, Antal Árpád polgármestert, a Budapestről és Bács-Kiskun, Békés, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Veszprém, Zala megyékből, valamint az erdélyi Aranyosszékről, Beszterce-Naszód, Brassó, Hunyad, Fejér, Máramaros és Szeben megyékből érkezett vendégeket, valamint az ünneplő közönséget.

„Örülök annak, hogy az anyaországi testvérmegyék képviselőivel együtt ünnepelhetjük összetartozásunk ünnepét. Fontosnak tartom azt, hogy egy ilyen jeles eseményen köszönetet mondjak Önöknek, erdélyieknek azért a helytállásért, amiben itt, Székelyföldön sohasem volt hiány. Én magam az erdélyiség kuriózumát abban az őrtorony szerepben látom, amelyet az évszázadok során be tudott tölteni ez a táj. Az itt élő magyar közösség ugyanis minden időkben a magyarság többi tagja előtt járt: nemcsak a szellemi élet számos területén, hanem kötelesség-, kötelezettségvállalásban is. Ha végigtekintünk nemzetünk történelmének gyászos epizódjain, akkor azt láthatjuk, hogy amikor már majdnem minden elveszett, amikor majdnem kicsúszott a kezünkből az irányítás, akkor a haza áthelyeződött ide, akkor a magyar államiságot a Kárpát-medencének ebben a rejtekében őrizték meg. Könnyebb lett volna közömbösnek maradni, de az erdélyi magyarok azonban mindig készek voltak arra, hogy utat mutassanak a sötétségben, felelősséget vállaljanak az egyetemes magyar nemzetért. Köszönjük!” – fogalmazott Potápi Árpád János ünnepi beszédében. A nemzetpolitikai államtitkár szerint a magyar kultúra napja az egyetemes magyarság összetartozás ünnepe is, mert „Himnuszunk az összekötő kapocs közöttünk, éljünk bárhol is a világon”. „A magyar kultúra napja ma nem csupán emlékezni hív dicső magyarjainkra, hanem egyben figyelmeztet is minket arra, hogy kultúránk nem egy láda tele kinccsel, hanem mi magunk vagyunk az. Jövője rajtunk áll. Töltsük hát be azt a feladatot, amelyet Széchenyi István határozott meg a magyarság számára: »az emberiségnek egy nemzetet megtartani, sajátságait, mint ereklyét megőrizni, és szeplőtelen minőségében kifejteni«” A Gondviselő adjon erőt ehhez mindnyájunknak az elkövetkezendőkben is!” – emelte ki a nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

A Magyar Érdemrend tisztikeresztjét és a Kriza János Néprajzi Társaság Életműdíját is magáénak tudó Albert Ernő méltatását Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár, akadémikus írta, távollétében Imreh Marton István, Kovászna Megye Művelődési Központjának igazgatója olvasta fel. Albert Ernő a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium magyar nyelv és irodalom szakos tanáraként, majd igazgatójaként „tudatosan arra törekedett, hogy a nagy múltú iskolában a székelyföldi tanulók magas szintű oktatásban részesüljenek, ugyanakkor messzemenően támogatta nem csak az iskolások honismereti kutatómunkáját, hanem a kollégium néptáncegyüttesének folyamatos működését, színvonalas műsorainak különböző rangos, kulturális eseményeken, turnékon való bemutatását is. (…)

Áldozattal végzett pedagógusi munkája mellett tudatosan tovább folytatta Konsza Samu folklorisztikai tevékenységét: tanítványaival együtt több ezer, változatokban gazdag háromszéki népballadát és más folklórszöveget gyűjtöttek össze. (…) A magyar ajkú cigány közösségekben gyűjtött balladáit és dalait, valamint betelepülésükkel, sajátos életmódjukkal kapcsolatos eredményeit, előtte fel nem tárt, tehát addig egyáltalán nem ismert írott dokumentumokat, lejegyzett szövegeket több forrásértékű kiadványban jelentette meg. (…) Fiatal korától kezdődően nagy figyelmet fordított a szülőföldjén élő székely népköltészet szakszerű összegyűjtésére és feldolgozására is. (…) Kiemeljük, hogy egy életen át diákjaival együtt összegyűjtött, szakmailag pontosan dokumentált anyagát nemrég önzetlenül a Székely Nemzeti Múzeumnak adományozta. Reméljük, hogy ezt elsősorban a háromszéki fiatalabb kutatók eredményesen fogják majd feldolgozni, rendszerezni és közkinccsé tenni; ezáltal a háromszéki kulturális örökség újabb és újabb szeletét fogják elérhetővé tenni” – hangzott el többek között méltatásában.

A fizikailag meggyengült, de szellemileg még mindig friss, kifinomult humorát megőrző ünnepelt meghatódva köszönte meg az általa hőn szeretett Székelyföld és ezen belül Háromszék által adományozott, és éppen ezért nagyra értékelt díjat. Hisz benne, hogy a jelen visszásságai és ezekből fakadó csalódásai ellenére, az unokáink és az unokáink unokái másként fognak élni, mint mi. Hisz benne, hogy századok, akár évezredek múltán is „ezen a földön magyarul fognak beszélni, énekelni és örülni az életnek” – jelentette ki búcsúzásképpen.

A közelebbi és távolabbi magyar vidékek elöljárói üzeneteinek és képviselői népi kultúrából merített előadásainak mozaikkockáiból egységessé kerekedett ünnepi műsor pedig alátámasztotta a kitüntetett magyar jövőbe vetett hitét.